|
ÚJ ELŐADÁS-SOROZAT RHINO CLUB TAGOKNAK
A legmagányosabb foglalkozás a világon az íróé.
Még a hosszú távfutó magányossága is eltörpül az övé mellett, mert őt nem bíztatja az út szélén álló tömeg, és nem találkozik más írókkal, akik hasonló úton járnak.
A kitalált történetek (detektív regények, kalandregények) szerzőinél még egy fokkal nehezebb a dolga annak, aki a „motivációs” vagy üzleti könyvek írására adta a fejét. Ül a négy fal között, szembe egy számítógép képernyő villódzó, merev tekintetével (főleg éjszaka, mert nappal túl meleg van a padlásszobában), és végtelen órákon keresztül küzd a saját bizonytalanságával: hogyan lehet papírra vetni olyan gondolatokat, amelyek hónapokkal, esetleg évekkel később segítenek az olvasóinak, hogy sikeresebb, hatékonyabbak legyenek.
Egy könyv megírása akár hat-nyolc hónapig is tarthat. De van, hogy valaki egy egész évtizeden át dolgozik egy könyvprojekten (lásd: Nógrádi Gábor: Ide nekem a címlapot is!) Kertész Imre 13 év alatt írta meg a Sorstalanság című könyvét, amiért harminc évvel később Nobel-díjat kapott.
Ez idő alatt az írónak minden egyes nap valóságos csatát kell megvívnia önmagával: vajon jó-e, amit éppen ír? Vagy törölje ki az egészet, amit tegnap tíz órán át papírra vetett, és kezdje az egész fejezetet elölről?
Mindeközben szinte egyáltalán nem kap visszajelzést, hogy jó úton halad-e, hogy lesz-e bárki, aki elolvassa majd a könyveit. Hiszen a „célpiac” még azt sem tudja, hogy egy mű készülőben van. Az pedig, hogy valójában van-e értelme annak, amit csinál, csak hónapokkal, esetleg évekkel később derül ki.
Nincs még egy olyan munka a világon, amelyik esetében ennyire távol lenne a termék „legyártása” és a „felhasználás” ideje – hogy a marketing nyelvén fejezzem ki magam.
Miért ezzel a felvezetővel kezdem ezt a cikket?
Mert van egy remek hírem a Rhino Club tagjai számára, amelynek remélem nagyon fogtok örülni!!!
A cikk további részét kiküldtük körlevélben minden aktív Rhino Klubtagnak.
Ha szeretne hozzájutni Nógrádi Bence írásaihoz, regisztráljon a Rhino Klubba még ma!
|
|
Köszönet a Rhino Clubnak!
Kedves Rhino Trust Club, kedves Ben!
Hálásan köszönöm az íróasztalt, amit a klub pályázatán nyertem el.
Nagyon szép és hatalmas az előző asztalomhoz képest (amit még a gyerekeimtől örököltem kisiskolás korukról…)!!
Küldök egy fényképet, hogy használatba vettem az új asztalomat.
Köszi, köszi!!
Sz-né. Erika
|
|
|
Angolul tanulok a Rhino Trust segítségével
A Rhino Trust alapfilozófiája, hogy a szervezet bevételeiből támogatja a tagok szakmai továbbtanulását. Tagjaink pályázhatnak.
A Rhino ösztöndíjakat az alapítók tanácsa ítéli meg az alapján, hogy az igényelt támogatás milyen mértékben segíti a pályázót egy adott képesség, szakértelem elsajátításában.
Örömmel jelentjük be a legújabb sikeres pályázónkat, Bujáki Pétert, akinek angol nyelvtanfolyami költségének 40%-át a Rhino Trust club fizeti a támogatásokra elkülönített pénzalapból.
Gratulálunk Péter, és kívánunk gyors haladást a tanulmányaidban!
Well done Peter, and we wish you a speedy progress in your studies!
|
|
|
Kedves levél egy elégedett Rhino Trust tagtól
Kedves Kata és Rhino csapat!
Szeretném megköszönni Nektek mindent, amit Bence könyvei és a Rhino Trust Club ad nekem.
Amikor a munkámban picit megtorpanok és elbátortalanodok, akkor mindig rátok gondolok, hogy IGEN kérem szépen, ez az igazi profi szolgáltatás, amit tőletek kapok.
Gondolkodás nélkül ajánlom mindenkinek, akinek úgy érzem, hogy bátorításra, kezdő lökésre van szüksége, legyen szó bármiről - vállalkozásról vagy egyszerűen csak a mindennapokról. És ilyenkor példaként vagytok előttem, hogy igen, bizony így kell csinálni: PROFIN!
Csak így tovább!
Lajkó Alexandra
További visszajelzések...
|
|
|
|