PORSZÍVÓÜGYNÖK 2010 - ÖT PERC, ÖT BŐDÜLETES HIBA

(Értékesítés)

Alapvetően kedvelem a porszívóügynököket.

De tényleg!

Ennek nyilván az egyik oka, hogy értékesítői karrierem hajnalán (az edénykészlet mellett) én is értékesítettem porszívókat, és ezért minden porszívó-bemutatót látva nosztalgiával gondolok serdületlen ifjúkoromra.

De ami igazán tetszik, ahogy képesek látványosan és minden cécó nélkül belenyomni az orrunkat a valóságba: hogy micsoda koszfészekben lakunk!Smile

A termékkel nincs semmi baj.

A probléma ott kezdődik, amikor valaki veszi a fáradtságot, hogy rászánjon három órát egy ügyfélre (utazással együtt), azt állítja, hogy túl van több száz eladási bemutatón, és közben képes öt perc alatt elkövetni az értékesítés ÖT legalapvetőbb hibáját.

Hogy a lényegre térjek: a minap meglátogattam egy kedves ismerősömet, akinél éppen véget ért egy porszívókat áruló cég üzletkötőjének házi-bemutatója.

(A névjegykártyáján persze nem porszívóügynök van, hanem “területi képviselő” - de az igazat megvallva, soha nem értettem, mi a baj azzal a szóval, hogy “porszívóügynök”? Kérem szépen, hát ez a munkája!)

Az ismerősöm bemutatott minket egymásnak. Pár percig beszélgettünk. Az elhangzott dialógust, miután az üzletkötő távozott, gyorsan leírtam egy jegyzetfüzetbe, mert már akkor tudtam, hogy ebből bizony blogbejegyzés lesz…

FIGYELEM! AKARSZ NYERNI ÖTEZER FORINTOT ÖT PERC ALATT?

Most nincs könyvajándék, nincs könyvutalvány, nincs hátba veregetés - ma egyszerűen felajánlok (nettó!) ÖTEZER forint pénznyereményt annak, aki az elhangzott dialógus elolvasása alapján először eltalálja, hogy mi az az öt eladási hiba, amit ez az üzletkötő öt perc leforgása alatt elkövetett.

Van kedved nyerni 5000 forintot?

Teszteld a tudásodat!

Ready…?

Steady…?

GO!!!!! Tovább… »

A VILÁG LEGGAZDAGABB ÍRÓI

(Marketing)

A héten elkezdett keringeni ez a lista a neten - íróként természetes, hogy nem maradhat ki az én blogomból sem.

Bár folyamatosan halljuk, hogy válságban van a könyvszakma és nincs kiút, a könyvnyomtatás ideje lejárt, az e-könyvek eladásából folyó bevételek pedig csak töredékei a nyomtatott könyvekből befolyó pénzeknek, a világ legsikeresebb szerzőinek nincs oka panaszkodni.

Az amerikai Forbes magazin minden évben összeállítja a világ legjobban kereső íróinak listáját.

(Az alább következő számadatok azért is megdöbbentőek, mivel egy könyv eladásából származó bevételnek csak néhány százaléka illeti a szerzőt, a nagy summát a könyvterjesztők teszik el.)

Kíváncsi vagy, kik szerepelnek ezen a bizonyos Forbes listán?

Tovább… »

EGY VÉGZETES MARKETING HIBA

(Marketing)

Ma reggel egy marketing-tanácsadó körlevelére hívta fel a figyelmemet egyik olvasóm, akit ez a bizonyos levél jócskán felháborított.

Íme az első pár sor:

“Kedves Kovács Péter! Nemrég beszéltem egy ügyfelemmel, aki azt mondta, hogy a válság miatt még mindig nincs pénze az embereknek. Szerintem ez átverés. Mi ebben (…) nem veszünk részt. Az év első felében háromszorosára nőtt a bevételünk. Az elmúlt fél évben megduplázódott a listánk, és több mint kétszeresére nőtt az ügyfeleink száma…”

Majd a szövegben következik pár mondat, hogy aki magyarázkodik, amiért “rosszul áll a szénája”, az csak a szegénységi bizonyítványát mutatja, hogy nem ért az eladáshoz, és az csak egy tudatlan, senkiházi, lusta disznó… stb.

Majd a promó végén megtudom, hogy nemsokára lesz egy vállalkozói konferencia, amire mindenképpen menjek el, mert az előző alkalommal ő maga (mármint a tanácsadó, aki a levelet írja) több mint 3 millió forintot keresett, még ott a helyszínen…

És a legvégén jön az isteni dörgedelem:

“És ha Te nem leszel ott a kapcsolati tőkédet építeni, akkor utána ne halljam Tőled, hogy a válság miatt milyen rossz Neked!”

Az egy dolog, ha valakinek ez a stílus “nem jön be”, és kinyílik a bicska a zsebében. De valójában marketing szempontból érdemes közelebbről megvizsgálni ezt kommunikációt, hogy megértsük: hogyan kerüljük el, hogy az üzenetünk éppen az ellenkező hatást váltsa ki a vásárlóinkból?

Ha kíváncsi vagy, melyik végzetes marketing hibára gondolok, olvasd el a bejegyzés többi részét… Tovább… »

ÚJ ELŐADÁS-SOROZAT A RHINO CLUB RÉSZÉRE

(Üzenet a szerzőtől)

Biztosan hallottál már arról az adatról, hogy az induló vállalkozások 50 százaléka az első három évben, további 30 százalék az első öt évben fizetésképtelenné válik. A fennmaradó üzletek közül is csak mindössze KETTŐ százalék ér el kiugró sikert a hetedik év végéig.

Százból KETTŐ!

Ha azt nézzük, hogy az átlagos magyar vállalkozó semmiféle felkészültséggel nem rendelkezik egy cég felépítésével és vezetésével kapcsolatban, valójában azon kell csodálkoznunk, hogy egyáltalán van olyan kezdeményezés, amelyik sikeres lesz.

Vajon mi az, ami megkülönbözteti a szárnyaló üzletet attól, amelyik tulajdonosa évek óta igyekszik a fejét a víz felszínén tartani?

A Rhino Club részére elindítunk egy előadás-sorozatot, amely azt az öt “területet” foglalja magában, amelyek meghatározzák a siker és kudarc közötti különbséget.

Az első jó hír, hogy a Rhino Club tagjai számára (LION tagság felett) a részvétel teljesen KÖLTSÉGMENTES!

A második jó hír, hogy nem három napos megarendezvényekről, hanem INTENZÍV, rövid előadásokról beszélünk.

És most lássuk, hogy melyik ez az öt terület, amelyet mi, a Rhino Club-nál különösen fontosnak tartunk, annyira, hogy külön ezekre a témákra szervezzünk előadásokat.

(Meg tudod helyesen tippelni, mire gondolok? Tegyél egy próbát - mielőtt felmész a blogoldalra, firkantsd le egy papírra azt az öt területet - úgy mint szervezés vagy eladás vagy tervezés stb. - amelyek szerinted meghatározzák egy vállalkozás alapjait.) Tovább… »

HASZNÁLD A BLOGOT!

(Üzenet a szerzőtől)

A legmagányosabb foglalkozás a világon az íróé.

Még a hosszú távfutó magányossága is eltörpül az övé mellett, mert őt nem bíztatja az út szélén álló tömeg, és nem találkozik más írókkal, akik hasonló úton járnak.

A kitalált történetek (detektívregények, kalandregények) szerzőinél még egy fokkal nehezebb a dolga annak, aki a “motivációs” vagy üzleti könyvek írására adta a fejét. Ül a négy fal között, szemben egy számítógép képernyő villódzó, merev tekintetével (főleg éjszaka, mert nappal túl meleg van a padlásszobában), és végtelen órákon keresztül küzd a saját bizonytalanságával: hogyan lehet papírra vetni olyan gondolatokat, amelyek hónapokkal, esetleg évekkel később segítenek az olvasóinak, hogy sikeresebb legyenek.

Egy könyv megírása akár hat-nyolc hónapig is tarthat. De van, hogy valaki egy egész évtizeden át dolgozik egy könyvprojekten (lásd: Nógrádi Gábor: Ide nekem a címlapot is! (Kertész Imre 13 év alatt írta meg a Sorstalanság című könyvét, amiért harminc évvel később Nobel-díjat kapott.)

Ez idő alatt az írónak minden egyes nap valóságos csatát kell megvívnia önmagával: vajon jó-e, amit éppen ír? Vagy törölje ki az egészet, amit tegnap tíz órán át papírra vetett, és kezdje az egész fejezetet elölről?

Mindeközben szinte egyáltalán nem kap visszajelzést, hogy jó úton halad-e, hogy lesz-e bárki, aki elolvassa majd a könyveit. Hiszen a “célpiac” még azt sem tudja, hogy egy mű készülőben van. Az pedig, hogy valójában van-e értelme annak, amit csinál, csak hónapokkal, esetleg évekkel később derül ki.

Nincs még egy olyan munka a világon, amelyik esetében ennyire távol lenne a termék “legyártása” és a “felhasználás” ideje - hogy a marketing nyelvén fejezzem ki magam.

Miért ezzel a felvezetővel kezdem a mai blogbejegyzésemet?

Mert van egy jó hírem… Tovább… »

A KILÁTÁS KÁRPÓTOL MINDENÉRT…?

(CUSTOMER SERVICE - ÜGYFÉLSZOLGÁLAT)

A múlt hónapban egy visegrádi wellness hotelben tartottunk tréninget.

tréning

A szállodával és a szolgáltatással kapcsolatos tapasztalatainkat osztom meg veletek a mai blogbejegyzésben, mert lehet tanulni abból: hogyan kezelik a vendéget egy négycsillagos szállodában, miközben a vendéglátóipar hónapok óta attól hangos, hogy a “válság miatt” egyre kevesebb a vendég, csökken a bevétel.

A valóság az, hogy a válság nem “magától” jött a semmiből, hanem a vállalkozások saját maguknak teremtik meg a “kongó szobákat” azzal, hogy elhanyagolják a legalapvetőbb szabályokat is, amelyek az ügyfelek kiszolgálására vonatkoznak.

Elöljáróban szeretnék tisztázni egy, a tréningek/konferencia-szervezés üzletben rendszeresen semmibe vett törvényszerűséget.

A tréningszervezési üzlet “táplálékláncában” a sorrend a következő:

Legfelül van az ügyfél, aki minden számlát fizet.

Utána következnek a cég munkatársai, azaz a tréning (konferencia) résztvevői.

A következő szint az előadóé, aki a tréninget tartja.

előadó

Ezután jönnek a tréning cég munkatársai.

tréning cég munkatársai

Végül, a tápláléklánc LEGALJÁN vannak a szállodai alkalmazottak (recepciós, felszolgálók, stb.)

Vajon minek kellene történnie, hogy a magyar vendéglátóiparban ezt a koncepciót végre megértsék, és ne azt gondolják, hogy a vendégnek kellene megköszönnie, hogy egyáltalán kiszolgálják?

Olvasd el a három nap alatt megfigyelt jelenségeket. (Igyekszem csak a tényekre hagyatkozni, és kihagyni az érzelmeket és a véleményeket a leírásból.) Azt javaslom, vond le a tanulságot a saját üzletedre nézve: mit kell tenned, hogy a te ügyfeleid a szolgáltatás után ne írjanak a blogjukba rólad negatív kritikát?!

Tovább… »

APÁM KÖNNYŰ ÁLMOT ÍGÉR

(Üzenet a szerzőtől)

Apám sokszor hangoztatott jelmondata szerint “minden ember zseninek születik, csak később lesz az a középszerű hülye, akinek felnőttként megismerjük…”

Nógrádi Gábor

Van, akit felbőszít a stílusa, mások tisztelik az őszinteségét, de a tény tény marad: több mint egymillió magyar ember olvasta a könyveit. A mi generációnk az ő kötetein nőtt fel: Gyermekrablás a Palánk utcában; Segítség, Ember!; Hogyan neveljünk…?; PetePite stb.

Több mint negyven éve vívja magánháborúját az elbutulás és az irodalom lezüllése ellen. Tőle lestem el, hogyan kell önmagunkat eladni. Ebben a küzdelemben többet tanultam tőle a marketingről és az eladásról, mint az összes szakkönyvből együttvéve, amit valaha a témában olvastam.

Nógrádi Gábor ma 63 éves.

(Szülinapi üzenetet a honlapján keresztül tudtok küldeni neki: www.nogradi.hu Smile)

A Rhino Club tagjainak pedig ajándékba küldöm az egyik kereskedelmi rádióban nemrég vele készített interjú hangfelvételét, amiből megérthetitek: hogyan kell sikerrel harcolni a céljainkért, az elveinkért.

Ötödik osztályos tanuló voltam, amikor az egyik órán az irodalomtanár, Patkó Jutka néni “Mi leszek, ha nagy leszek?” címmel íratott fogalmazást az osztállyal. Én a következőket írtam:

“Az én apukám egy nagyon okos ember, aki azt tanította nekem, hogy ha elég sokat tanulok, akkor nem kell rabszolgaként leélnem az életem, másoknak dolgozva, hanem a magam ura lehetek, és azzal foglalkozhatok, amivel csak akarok. Ha én nagy leszek, még nem tudom, hogy mit fogok csinálni, de egy dolgot tudok: nem akarok rabszolga lenni, aki kilenctől ötig dolgozik. Szabad ember akarok lenni.”

A Jutka néni a fogalmazásomra egyest adott, és behívta apámat egy “elbeszélgetésre”.

Apám megtanított három dologra, aminél többet egy apa aligha adhat útravalóul az élethez a fiának: olvasni, írni és gondolkodni. Ezek a képességek tettek azzá, aki ma vagyok: sikeres író, előadó, üzletvezetési tanácsadó.

Apám zsenialitása abban rejlett, hogy csendben figyelte, mi érdekli a fiait, és mindig támogatott
minket abban, amit éppen választottunk.

Akkor is, amikor hat éven keresztül etológus (az állatok viselkedését kutató tudós) akartam lenni, és hat négyzetméteres szobámat telepakoltam mindenféle szőrös, pikkelyes és tollas élőlénnyel,
amit az állatkereskedésben csak kapni lehetett, vagy amit erdei kirándulásaim alkalmával hazacipeltem. Bármelyik másik apa százszor ki vágott volna engem a csuklyás patkánnyal, a hörcsögkolóniával és a teknősökkel együtt. (Nem beszélve Matyiról, az ideggyenge szajkó bébiről, aki mindig pontban éjfélkor kezdett fülsüketítő károgásba.)

De mit csinált az én apám? Tovább… »

MARKETING AKCIÓ: HA DÉL-AFRIKA NYER, TE IS NYERSZ!

(Üzenet a szerzőtől)

A Rhino Trust Club tagjainak száma 2010 első fél évében ugrásszerűen emelkedett, ezért szeretnénk megjutalmazni minden aktív tagunkat. A mai napon meghirdetjük a következő akciót:

Ha DÉL-AFRIKA NYER, TE IS NYERSZ!

Minden egyes gól után, amit Dél-Afrika szerez a világbajnokságon, 10% engedményt adunk a honlapomon kapható könyvek árából.

(Magyarul, ha a Bafana Bafana 3 gólt lő az ellenfélnek, az árengedmény mértéke 30%.)

Ezzel kívánjuk támogatni a házigazdák csapatát, hogy minél többen szurkoljanak nekik!

FIFA World Cup 2010 - South Africa

Az akció feltételei: Tovább… »

HOGYAN KÉSZÍTSÜNK WEBLAPOT? (3.)

(ON-LINE MARKETING)

Folytassuk a múlt héten elindult online tanfolyamunkat, amelyben a weblapkészítés Tíz Aranyszabályát elemeztük.

Frissítésként az első öt pont:

1. Legyen könnyen érthető a menüsor!
2. Figyeljünk, hogy egyszerű legyen a design!
3. Fő szempont, hogy az oldalak gyorsan letöltődjenek!
4. Ne alkalmazzunk pop-up (felugró) ablakokat!
5. Felejtsük el a zenét játszó programok használatát!

Íme a következő öt aranyszabályunk:

6. Könyörgöm, ne használjunk “beszélő-arc videót”!

Egy honlapra ugyanaz érvényes, mint az emberekre: a jó első benyomás megszerzésére csak egyszer van esélyünk. Van néhány dolog, amivel ezt a bizonyos jó benyomást egy csapásra elszúrhatjuk, és ezek közül elsőként emelkedik ki, amikor az oldalra lépve egyszer csak megjelenik valaki, és elkezd orrhangon dumálni. (Ennél már csak egy rosszabb létezik: amikor nem lehet “lelőni” sem.)

Habár mostanában tele van a net a “webvideók” propagálásával (ezt főleg a webvideó készítő tanácsadók reklámozzák…), és ez most a legújabb őrület, ami az USA-ból végül megérkezett hozzánk is. De azért nem árt, ha tisztában vagyunk az ilyen automatikusan beinduló videó-üzenetek kockázatával.

Röviden: ha működik a dolog, annyit érünk el, hogy a látogató megnézi az oldalunkat. Ellenkező esetben viszont10 másodperc alatt elveszítjük az ügyfelet.

Bővebben: ha az oldalunkra látogatónak speciel éppen nem tetszik a beszélő megjelenése, akcentusa, öltözködése (stb.), akkor magáról az egész honlapról hoz ítéletet, és… Bye Bye!

Az igazi gond az, hogy egy ilyen “bemutatkozó szöveget” felmondani színészt-próbáló feladat. Kevés átlagember jár közöttünk, aki tagoltan, nem hadarva, nem affektálva, nem dadogva képes egy kamerába végigmondani tíz értelmes mondatot. Még kevesebben vannak, akiknek sikerül elsőre jó első benyomást kelteni.

(Nem véletlen, hogy a kereskedelmi tévékben a legnehezebben betölthető állás az esti híradóban a tévébemondó és a műsorvezető.)

És akkor még nem beszéltünk a világításról, a hangminőségről, a kameráról, a fel- (és le-)töltés bonyodalmairól stb.

Ismétlem: ha tetszünk a látogatónak, keveset nyerünk - legfeljebb annyit, hogy egy perccel több időt töltenek az oldalunkon. Ha viszont veszítünk, akkor mindent veszítünk - legfőképpen magát az ügyfelet.

Ez ugye nem hangzik túl jól!

Most pedig lássunk egy élő honlapot, ahol a videó-reklám használata gyakorlatilag az egész oldalt pár másodperc alatt “hazavágja”:

Tovább… »

A CHRIS GARDNER SZTORI

(Motivációs üzenet)

Chris Gardner Kezdd ott, ahol vagy! című új könyvét olvasom. (Start Where You Are, Amistad / Harper Collins, New York, 2010.) Az író ugyanaz a Chris Gardner, akinek az életéből egy híres amerikai filmsztár főszereplésével néhány éve mozifilm is készült.

Start Where You Are - Chris Gardner

Tudom, mi magyarok torkig vagyunk az amerikai siker sztorikkal, meg azzal, hogy valaki hogyan lett a Föld másik felén milliomos, csak mert szerencséje volt, vagy mert “jó helyen volt, jó időben” - pl.: Bill Gates (Microsoft), Hugh Heffner (Playboy), a Google fiúk stb.

Chris Gardner története annyiban más, hogy ő tényleg nem értett semmihez, és minden esélye meg volt arra, hogy vagy egy börtönben, vagy a hajléktalanszállón végezze. És nem változott meg az élete “egyik napról a másikra”, nem lett milliomos két hónap alatt és nem nyert a lottón sem. Ma mégis egész Amerika ismeri a nevét, és ő most az egyik legkeresettebb motivációs előadó azon a földrészen. Bár mi messze vagyunk Amerikától, azért nem árt tudni, ki is ez az ember.

Egy hollywoodi forgatókönyvíró sem tudott volna jobb sztorit kitalálni.

Minden adva volt egy bukott élethez: egy fiú, akit elhagyott az apja, a mostoha apja verte, börtönbe került, kirúgta a barátnője, egy évig az utcán élt - két éves kisfiával! Chris Gardner útja a pokolból a csillagokba a San Francisco-i Állami Kórház parkolójában kezdődött. Az évszám: 1982. Gardner orvosi eszközökkel házalt, üzletkötőként egész nap klinikákat és kórházakat keresett fel. Rozzant, rozsdásodó kocsijában ült a kórház előtt, amikor észrevette, hogy egy piros Ferrari vezetője hajt el mellette, parkolóhelyet keresve. Hirtelen ötlettől vezérelve kiugrott a kocsijából, intett a sofőrnek, hogy álljon meg, és amikor az türelmetlenül “letekerte” az ablakot, így szólt hozzá: “Uram! Átadom Önnek a parkolóhelyemet, ha válaszol két kérdésemre. Mit csinál, és hogyan csinálja azt, hogy megengedhet magának egy ilyen autót?”

A Ferraris pasas kurta válasza a következő volt…:
Tovább… »

HOGYAN KÉSZÍTSÜNK WEBLAPOT? (2.)

(ON-LINE MARKETING)

Valaki megkérdezte tőlem a héten: “Miért írsz a blogodban a weboldal készítés rejtelmeiről, miközben téged motivációs előadóként ismernek az emberek?”

A válasz röviden és tömören: mert most erre van szükség!

Megvan az ideje a motivációnak, és megvan az ideje a gyakorlati lépéseknek - és a zűrzavar abból fakad, amikor a kettőt felcseréljük, és összekeverjük, mikor melyikre van szükség.

Marketing & Sales. Webdesign. Online jelenlét. Hogyan csináljunk pénzt az interneten? Ez a négy fő téma, amelyekről manapság a legtöbb kérdést kapom az olvasóktól és a Rhino Club tagjaitól.

Ahogy a Biblia is írja: “Add meg az embereknek, amire vágynak, hogy neked is megadassék vágyaid tárgya…” (Ez most nem Károli-Gáspár, hanem echte Nógrádi fordítás…)

Ám legyen!

Az online marketingesek oldalait böngészve azt látni, hogy hosszan beszélnek arról, mit kellene csinálni (”legyen weboldalad!”, “készíts webvideót” stb.), de nagyítóval kell keresni az olyan (ingyenes) írásokat, amelyek azt is elmondják: HOGYAN tegyük mindezt?!

Ezt a hiányt igyekszik pótolni ez az online marketing “gyorstalpaló-tanfolyam”, amelyet a Rhino Club tagjai számára állítottam össze.

Az előző részében arról volt szó, hogy a honlapunk céljának meghatározásánál mi az a négy fő irány, amelyek közül választhatunk: azaz mit akarunk a weboldallal elsősorban elérni (prioritás).

Megtanultuk, hogy a tíz évvel ezelőtti internetes állapotokhoz képest a jelentős különbség a felhasználói szokásokban, hogy manapság sokkal kevesebb időt töltünk el egy weboldal pásztázásával. Ha nem találjuk meg, amit keresünk, már megyünk is tovább. Azaz van kb. 20, maximum 30 másodpercünk, hogy a honlapunkhoz “ragasszuk” a látogatót. Ha ez nem sikerül fél perc alatt, azt a személyt (és vele egy potenciális bevételt) egy életre elveszítettük.

A soron következő részben azt nézzük át, hogy mi A Honlapkészítés Tíz Aranyszabálya, amelyeket minden valamirevaló programozónak (értsd: honlap-készítőnek) ismernie kell annak érdekében, hogy hatékony weboldalakat hozzon létre.

Az itt olvasható tudnivalók tartalmaznak negatív és pozitív példákat, amikor konkrét honlapok analízisén keresztül tanuljuk meg, mit kell elkerülnünk, és milyen ötleteket, megoldásokat érdemes beépíteni a saját weboldalunk felépítésébe.

Lássuk tehát azt a bizonyos Tíz Aranyszabályt:


1. Követhető struktúra!

Nincs annál gyorsabb “honlap-ölő” hiba, mint amikor az ügyfél egyszerűen elvész a menük-almenük rengetegében, vagy amikor nem egyértelmű, hogy melyik menüben milyen információ található. Amikor weboldalt készítesz, használd a fokozatosság elvét: indulj kevés (max 4-5) menüvel, és idővel bővítsd a menüsort, de CSAK akkor, ha valóban fontos információt akarsz elhelyezni, ami egy külön “kategóriába” tartozik.

Sok honlapot találni a Neten, amelyek tulajdonosa abban a hitben él, hogy minél több menü közül lehet választani, annál komolyabbnak tűnik majd a weboldal.

Ez egy brutális tévedés!

Az igazság az, hogy minél több menüből lehet választani, annál inkább összezavarodik a látogató, és annál nagyobb az esély, hogy megunja a keresgélést.

Az átlagos internethasználó (de főleg a mi potenciális ügyelünk) nagy változáson ment keresztül az elmúlt tizenhárom évben, amióta a világháló megjelent a magyar valóságban. Ma már nem “szörfözget” csak úgy órákig, rácsodálkozva az újdonságokra, hanem konkrét dolgokat keres a neten: egy bizonyos árucikket, egy bizonyos céget, egy bizonyos személyt, a bolt nyitvatartási idejét, az étlapot, a szálloda árait, a komp menetrendet, fogorvost a közelben, egy könyvet, kutyanyakörvet, szexpartnert… stb. És ha azt nem találja meg villámgyorsan az oldalunkon, bosszúsan kattint a “Bezár” gombra. Éppen ezért létfontosságú, hogy az információt könnyedén elérhetővé tegyük.

Íme, egy példa egy olyan honlapról, amikor a kevés szövegből a menüsorral próbálunk sokat kreálni, miközben jól megkavarjuk az ügyfelet:

Tovább… »

HOGYAN KÉSZÍTSÜNK WEBLAPOT? (1.)

(ON-LINE MARKETING)

Üzenet érkezett a weboldalamon keresztül:

„Kedves Ben,
Mindig bíztatsz bennünket, az olvasóidat arra, hogy ha segítségre van szükségünk, szóljunk.
Most szólok - egyébként én is Rhino Club tag vagyok. Egy új honlapot készítünk a cégnek, és abban kérném a segítségedet, hogy mi az, amire figyeljünk, hogy hatékony legyen ez a weboldal?! Ha néhány gyakorlati tanácsot tudnál adni… Köszönöm előre is a segítségedet! Üdv, B. Edit.”

Tíz évvel ezelőtt száz cég közül harmincháromnak volt saját weboldala. Ma száz cég közül nyolcvan rendelkezik honlappal, és tíz százalékuk kettő vagy több weboldalt is fenntart.

Tíz évvel ezelőtt száz cégből hatvanhétnek volt e-mail címe. Ma az arány 99%.

Tíz évvel ezelőtt hétszázezerre saccolták a magyar internetfelhasználók számát. Ma ez a szám 4.1 millió.

Az internetpiac tehát robbanásszerű növekedésen ment keresztül, de vajon ugyanilyen változás történt a honlapok minőségében is?

Nemrég készítettünk egy felmérést, amely során azt vizsgáltuk meg, hogy ötven honlap közül hány felel meg a mai internet-biznisz szabályainak megfelelő elvárásoknak?

Az eredmény?

Húsz százalék.

A felmérésben vizsgált maradék nyolcvan százalék vállalkozás weboldala a legalapvetőbb online-marketing szabályokat is figyelmen kívül hagyja.

Tíz évvel ezelőtt a honlapkészítők még flash-videós, hosszú intrós-bevezetős, „színes-szagos-képes”, látogatószámlálót is felrakó honlapokat készítettek. Egy komolyabb webkészítő ma egy ilyen honlapon csak mosolyog.

Online-marketing sorozatunk első részében a weboldaltervezésről tanulhatsz röviden.

Egy modern honlap megtervezésének legelső lépése, hogy meghatározzuk a weboldal célját. Az említett vizsgálatnál azt tapasztaltuk, hogy a vállalkozók többségének fogalma nincs, mi az alapvető cél, amiért a honlapot eredetileg létrehozták. Pedig a design, a felépítés, a felhasznált programok - mind ezt a bizonyos célt kellene, hogy szolgálják.

Első hallásra (olvasatra), erre a kijelentésre nyilván sokan felkiáltanak: „Hogy hogy? Hát nem minden valamirevaló honlap célja az eladás?”

Nos, jó ha rögtön az elején tisztázunk valamit: a weboldal (és a többi internethez kapcsolható módszer) a marketingünk része, és a funkciója (feladata) az értékesítés támogatása (sales support).

A vállalkozásunk típusától függően azonban maga a vásárlás nem minden esetben a honlapon keresztül történik. Sőt, ma még ritka az olyan termék vagy szolgáltatás, amelyet közvetlenül a honlapon keresztül meg tudunk rendelni, anélkül, hogy előtte leültünk volna tárgyalni az adott cég képviselőjével.

Amennyiben a fenti állítást elfogadjuk, készülő honlapunk célját négy csoportra oszthatjuk:

  1. Egyszerű bemutatkozás/promóció
  2. Adatbázis-gyűjtés.
  3. On-line értékesítés
  4. Ügyfeleink „képzése”

Természetesen a legjobb honlap az, amelyik mind a négy funkciót ellátja, de még ebben az esetben is a négy közül az egyikre több figyelmet kell fordítanunk.

Az első három célkitűzés magáért beszél, a negyedik pedig arról szól, hogy manapság a megfontolt értékesítés része, hogy ügyfeleinket szó szerint „képezzük” a termékünkkel, szolgáltatásunkkal kapcsolatban. Például egy ingatlan-fejlesztő cégnek lehet egy olyan honlapja, amelynek fő irányvonala, hogy a potenciális ügyfelek (akik később lakást akarnak vásárolni az épülő lakóparkban) részére egyfajta on-line tanfolyamot indítanak, amelynek segítségével a lakás berendezésére, vagy a megfelelő helyszín kiválasztására tanítják a honlapra látogatókat - mindenféle konkrét reklám vagy ajánlat feltüntetése nélkül.

Egy másik példa ugyanerre: egyik ügyfelem képgalériát vezet, és honlapján olyan tréning-sorozatot indítottunk, amely a festményvásárlás rejtelmeibe vezeti be az olvasókat.

Más a célja annak az egyéni vállalkozónak, aki most kezd vitaminok értékesítésébe, vagy egy szobafestő vállalkozónak, aki cégeknek akarja promózni a szolgáltatását, vagy a marketing tanácsadónak, aki valójában csak azért tart fenn egy honlapot, hogy a hírlevelére feliratkozók számát növelve adatbázist gyűjtsön a több napos tréningje számára.

Ha eldöntöttük, hogy melyik a fő irányvonal, amely miatt a honlapot egyáltalán létrehozzuk, a webdesigner (honlapkészítő) előtt tudnunk kell a választ a mindent eldöntő kérdésre, amely megvilágítja, hogy mi határozza meg a honlapunk elkészítésének irányát?

A kérdés ez: Mi a LEGNAGYOBB különbség a tíz évvel ezelőtti, magyar internet felhasználók és a 2010-ben internetet használók között?

Tovább… »

“SEGÍTSÉG! TANULNI SZERETNÉK, DE NINCS PÉNZEM…”

(Sales & Marketing)
E-mailen érkezett a következő üzenet:

“Kedves Bence! Olvastam a Hétköznapi harcosok c. könyvedet. NEM TUDTAM LETENNI! Az első könyv, amit elejétől a végéig elolvastam egy este. És innen szereztem tudomást a honlapodról. Ne haragudj, hogy kérésemmel hozzád fordulok. Láttam a következő tréninged programját az interneten, és nagyon nagy szükségem lenne, hogy részt tudjak venni rajta, de nem tudom kifizetni az árát. Szégyellem leírni, de egyszerűen ez a helyzet. A cégemet az önkormányzat tönkretette. A férjem taxizik. A legnagyobb rémálmom, hogy alkalmazottként kell egész életemben dolgoznom napi 8-10 órát. Ezért ebben a vállalkozásban látom a jövőt, amit néhány hónapja elkezdtem (Nuskin). Képes lennék bármennyit dolgozni érte! De ahhoz, hogy sikeres legyek, ezt a szakmát meg kell tanulnom. Nem motivációra, hanem GYAKORLATI képzésre van szükségem. Tudom, hogy óriási lendületet adna, ha részt tudnék venni a te tréningeden. Ezért kérdezem: van-e arra lehetőség, hogy részt vegyek, és később fizessem ki a jegyet, ahogy lesz majd az üzletből jövedelmem, vagy részletekben. Kérlek, ne vedd sértésnek, amit írtam, de nagyon egyedül vagyok, és nincs akire számítsak. Ha nem válaszolsz nekem, meg fogom érteni, biztos százan írnak neked naponta. De nekem te vagy az utolsó reményem…” F.Csilla, Miskolc

nomoney

A hölgynek írt válaszomat itt olvashatod - mindazok számára útmutatásul, akik hasonló helyzetben vannak, mint Csilla, és keresik a kiutat az anyagi függőség szorításából.

Kedves Csilla!

Leveledre válaszolva köszönöm kedves visszajelzésedet a Harcosok könyvről.

Megértem a helyzetedet, magam is voltam nem egyszer hasonló szituációban, amikor pénzre lett volna szükségem, hogy megtanuljak valamit (pl: nyelvtanfolyam, egyetem), amiből azután pénzre tudtam (volna) szert tenni. A könyvírás (és könyvkiadás) egyébként éppen ugyanezzel a lehetetlen helyzetből indul: először ki kell fizetni több millió forintot egy könyv elkészítéséhez, hogy később bevételt tudjunk belőle szerezni.

A “nincs pénzem!” problémára a következő négy ismertebb megoldás létezik:

1. Kölcsönkérünk egy baráttól (családtag stb.)

Ezt mind a kölcsönt kérő, mind a kölcsönt nyújtó oldaláról hibás lépésnek tartom. Ezért ezt a “megoldást” én személy szerint elutasítom - még abban az esetben is (és most talán magam ellen beszélek), ha egy tanfolyam kifizetésére szánjuk a kölcsönkért pénzt.

2. Felveszünk a banktól hitelt

Dettó rossz megoldás, sőt, még vészesebb, mint a szimpla kölcsönkérés. Az okokat itt most nem részletezem, gondolkozó emberek számára azt hiszem, nem is szükséges. Nézd meg a világ (és nem csak Magyarhon!) jelenlegi gazdasági helyzetét, ami teljes egészében a folyamatos hitelfizetésre épül. Amerika és Németország a két kiugró példa. Görögországról nyilván hallottál a napokban…

3. Hozzányúlunk a megtakarításainkhoz

Mindig ez tűnik a legkönnyebb lépésnek: az ember odalép egy bank automatához, és kivesz a takarékszámláról X ezer forintot, azzal a felkiáltással, hogy “majd később visszarakom”. És pontosan ezért nem sikerül soha félreraknunk pénzt. És egyik nap azt vesszük észre: elfogytak a megtakarításaink is, és már NINCS MIBŐL elvenni. (Ezért lényeges, hogy a megtakarításainkat olyan helyen tartsuk, amihez nem tudunk könnyedén hozzáférni.) Rengeteg emberrel találkozom, otthon is, de itt Dél-Afrikában is, akik panaszkodnak, hogy korábban milyen jól ment nekik, most meg a bank el akarja vinni a házat, nincs bevétel, minden összeomlik. És ha őszinték, kérdéseimre elismerik, hogy bizony-bizony: jobban kellett volna figyelni a pénzre, amikor volt, mert akkor költöttek sok olyan dologra is, amire nem is volt igazán szükség.

4. Még többet dolgozunk

Ez még akár elvileg működő módszer is lehetne, ha nem lenne előttünk Bandi, a jószívű ló példája Orwell Állatfarm című szatirikus regényéből, akinek ugyanez a jelszava, majd szegény a vágóhídon végzi. A helyzet az, hogy ha 8 órában nem tudunk elegendő jövedelmet szerezni a jelenlegi munkánk révén, akkor valószínűleg nem az idő mennyiségével, hanem a hatékonysággal (vagy magával a munkával) van a gond. A “dolgozz többet - keress többet!” egy jól hangzó szlogen, de szinte biztosan nem vezet el minket az anyagi függetlenséghez. Legalábbis szerintem. Ha ez valóban működne, akkor mindenki, akinek ma két vagy akár három állása van, jólétben élne. Ehelyett gondold végig, hány olyan embert ismersz te is, akik keményen végigdolgozták az egész életüket, és ma szinte semmit nem tudnak felmutatni, amit birtokolnak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kell keményen dolgozni. Dehogynem! Sőt, a siker elérésnek első lépése a “hard work”, vagyis a kemény munka. Csak azt mondom, hogy magában ez az egy lépés nem húz ki minket a sz…egénységből.

No, de ha a négy népszerű lépés nem működik, akkor most mit csináljunk?

Menjünk el lopni?

Vegyünk lottószelvényt?

Írjunk könyvet? (Egyébként ez nem rossz megoldás, csak éppen irtó sokáig tart, amíg egy ötletből eladható könyv lesz, nekünk meg MOST kell a pénz…)

Vagy folytassuk a siránkozást és adjuk fel az álmainkat?

SZÓ SEM LEHET RÓLA!

Itt van még nekünk az ÖTÖDIK MEGOLDÁS, amit ugyan ma még nagyon kevesen alkalmaznak (okosan), pedig ez valójában az egyetlen gyors és valóban hatékony módszer.

Ez pedig nem más, mint az, hogy…

Tovább… »

DIPLOMAOSZTÁS DÉL-AFRIKÁBAN

(Üzenet a szerzőtől)

A fényképek egyik tanfolyamunk végén, a diplomaosztás napján készültek.

Rinós üdvözlet Afrikából!

Abasunguli - Graduation - NVC

Osvát Judit és David Sucess, Ubong Hercege (Nigéria)

Abasunguli - Graduation - NVC

Diplomaosztás a tanfolyam végén

Abasunguli - Graduation - NVC

Mandisa “Mama Africa” - Judy asszisztense

Tovább… »

AMIT MA MEGTEHETSZ…

(Üzenet a szerzőtől)

A jelenlegi gazdasági helyzet megerősített, hogy még elszántabban folytassam azt a tíz évvel ezelőtt megkezdett kutatómunkát, amelynek célja az okok feltárása: miért van az, hogy bizonyos emberek boldogok és sikeresek, miközben mások bánatosak és kedvetlenek, és napról napra komoly anyagi gondokkal küszködnek.

Százszámra találni az interneten könyveket, tréningeket, CD-ket, amelyek a technikai megvalósításról szólnak ? eladás, marketing, internet-biznisz, befektetések, amit csak akarsz. De több ezer vállalkozó és üzletember képzése során felismertem egy alapvető törvényszerűséget: a siker nem az eladásnál vagy a pénzügyi tervezésnél kezdődik, hanem abban a percben, amikor először rájössz: mi az, ami igazán számít neked, és mit szeretnél valójában kezdeni az életeddel.

Megpróbálva elkerülni a paulocoelhós stílust, megosztok veletek egy történetet, ami jól illusztrálja, mire gondolok valójában.

Johannesburgban egy konferencián léptem fel, mint vendégelőadó. Előadásom előtt a hotelszobában várakoztam, amikor megcsörrent a telefonom. Valaki rossz hírrel hívott. Egyik barátom, várandós feleségével a Kanadai Sziklás-hegységben vakációzott. Amatőr hegymászó volt, aki minden szabadidejét a hegyekben töltötte. Az év elején döntötte el: feladja internetes vállalkozását, hogy hegyi vezető legyen. Gyakorlott alpinistaként már volt néhány komolyabb csúcson (Mount Blanc, Matterhorn, Mount Logan), és újabb kihívásra készült: Észak-Amerika legmagasabb hegye, a McKinley (Denali) megmászására.

A barátom éppen egy meredek lejtőn vágott keresztül, amikor… Tovább… »

In memoriam
popper tanár úr

(Üzenet a szerzőtől)

Mit csinál az ember, amikor egy reptéren ragad, mert valamiféle kimondhatatlan nevű vulkán kitörése miatt lezárták Észak-Európa reptereit, és a légitársaság nem indítja el a Londonba induló gépet? Keres egy helyet, ahol van a közelben wi-fi (internetkapcsolt), kinyitja a laptopját, és megpróbál friss híreket szerezni otthonról.

Az első hír, ami feltűnik a hírportálon: „Elhunyt Popper Péter”.

Mi a ménkű folyik odahaza??? – ez a legelső gondolatom. Botrányos választások, rekordokat döntögető benzinárak, izlandi hamufelhő, öngyilkos kormányszóvivő, és most még a Tanár úr is itt hagy minket?

Nekem Popper Péter mindig is a „Tanár Úr” marad, amióta, 20 évvel ezelőtt, emberismeretet és pszichológiát tanított nekünk az újságíró iskolában.

Popper tanár úr könyvein nőttem fel. Már a gimiben is azt kérdezte Balogh Judit töri tanárnő, amikor rajtakapott, hogy a pad alatt egy könyvet bújok: „Mi van, Nógrádi fiam? Megint Poppert olvasol?…”

Később előadásainak rendszeres látogatója lettem. Még az ELTE-re meg a Színház és Filmművészetire is belógtam az óráira. No, nem a pszichoterápia iránti vonzalom miatt – hanem az irodalmi élményért, a lenyűgöző műelemzésekért. Ő vezetett be az olyan írók világába, mint Tolsztoj, Thomas Mann, Márai vagy Füst Milán. „A Popper túl kommersz” – vádolták az irigy kollégák. Talán azért, mert más pszichológusok és orvosok 32 írásvetítő fóliát raktak ki egy fél órás előadás alatt, és a megjelent tíz hallgató egy hangot nem értett az egészből. Ehhez képest a Tanár úr előadásain százak vettek részt, mert világosan fogalmazott, még akkor is, amikor „nehéz” témákról beszélt, mint a válás, a félelmeink, az öngyilkosság.

Különösen vonzó volt az állatokhoz való viszonya – Részemről mondjunk mancsot! című könyvét alapműként ajánlom az életben eligazodni próbálóknak. Egyszer Kossuth téri lakásában fogadott, amikor interjút készítettem vele a párkapcsolatokról. Udvarias volt, de távolságtartó.

Példamutató volt számomra, ahogy a világvallások között „jött-ment”, Indiában élt, Izraelben tanított, megélte a buddhizmust, a judaizmust, a hinduizmust. Toleranciára nevelt minket, de egyben azt is hangoztatta: kötelességünk, hogy kiálljunk önmagunkért.

Soha nem próbált a „guru” képében tetszelegni, de mégis nagy tanító volt, olvasmányos volt, érthető volt, humoros volt, „jó fej” volt. És közben egy bonyolult, nehéz ember volt. Csak az tudott igazán tanulni tőle, aki minden hibájával együtt elfogadta. Ahogy ő is elfogadott minket, a tanítványait olyannak, amilyenek voltunk. Ő volt az a professzor, aki nem próbálta ránk erőltetni a tudást – sőt bátorított minket, hogy kritizáljunk, kérdezzünk bátran. Lehetett vele vitatkozni, szembeszállni. Egyik kedvenc szállóigéje volt: „Kételyek nélkül nincs valódi megismerés!”

„Emberből volt”, aki figyelmeztetett minket: tanuljunk meg önmagunkkal és másokkal békében együtt meglenni, és próbáljunk egy viszonylag normális, örömökben bővelkedő életet élni. Ezt is vallotta magáról: "Ember vagyok. Semmi sem idegen tőlem, ami emberi - sem bennem, sem másokban."

Három hónappal ezelőtt, egy Mesterkurzus előadás végén beálltam a rá várók hosszú sorába, majd amikor én következtem, megszorítottam a kezét: „Köszönök mindent, Tanár úr!” Mire ő, meglepett mosollyal, halkan annyit válaszolt: „Nincs mit.”

Ez volt a mi rövid búcsúnk.

Utolsó levele a 168 óra legutóbbi számában jelent meg, amelynek vége igazi „popperes” üzenet azok számára, akik értik és értékelik a Tanár úr fanyar humorát.

„…Nagypéntek éjszakáján túlságosan hirtelen és agresszíven ért az, amit Déry a végzet végső ebtámadásának nevez. Szívroham, gyomorvérzés, vesevérzés, általános ízületi gyulladás egyidejűleg. Intenzív osztály, dialízis és mindmáig tartó folyamatos beszélgetés a halállal. Várjuk meg, amíg néma csend lesz közöttünk.

De addig – kérem megértéseteket – igyekszem eltűnni az életetekből. Kol Nidré könyörgésének megfelelően minden esküt, fogadalmat, elkötelezettséget érvénytelennek, tévedésnek nyilvánítani.

Kérésemre Kati jól működő barikádot szervezett körém. Csak egy őrült nőnek sikerült telefonon áttörnie. Előadást akart. Mondom, intenzív osztályon fekszem. Mit csinál ott? – kérdezte. Haldoklom.

Kis szünet. Majd: különben hogy van?

Különben?

Különben jól vagyok.”

Popper Péter
(1933 – 2010)

Popper Péter életbölcsességeiből, idézeteiből egy csokorra való ide kattintva olvasható!
Tovább… »

HA EZT MEG TUDNÁNK TANULNI AFRIKÁTÓL…

(Üzenet a szerzőtől)

A minap valaki a Skype-on azt kérdezte tőlem: “Mit szeretsz te annyira azon a Dél-Afrikán? Ott talán kolbászból van a kerítés?”

Szó sincs róla! Sőt! Többnyire villanydrótból.

De van valami, amire az embernek óriási szüksége van a boldogsághoz, és amivel Afrikában még mindig nap mint nap találkozni lehet.

Az interneten olvasom, hogy otthon megint botrányosan zajlottak a választások. Meg hogy a Fidesznek most aztán össze kell szednie magát, hogy négy év alatt elérjék a magyarok a jóléti társadalmat. Mert most már aztán igazán emelkednie kell az életszínvonalnak, ha négy év múlva is nyerni akarnak…

Valójában az embereknek (és ez nem csak a magyarokra érvényes) nem több pénzre van szükségük, hanem… egy emberi szóra! Hogy ha bemennek egy boltba, vagy ha egy állami hivatallal kerülnek kapcsolatba, vagy ha vásárolnak valamit, akkor ez az “élmény” ne tegye tönkre rögtön az egész napjukat.

És ezt nem az államtól, a hivataloktól, az új kormányfőtől kell elvárni… ez bizony RAJTUNK MÚLIK!
Engedd meg, hogy egy egyszerű példával világítsam meg, mire is gondolok.

Egy barátom bement Magyarországon egyik hírhedt szupermarketünkbe. (Direkt nem írom le, melyikről van szó - de úgyis tudjátok. Hát az!) Péntek délután, tömeg, tömött sorok a pénztárnál. A pénztárosnő a futószalagra dobálta az élelmiszert, majd odalökött egy pár szatyrot, és noszogatni kezdte a vásárlót: “Nem tudná gyorsabban pakolni? Nem látja, hogy mennyien várnak magára…?”

A barátom annyit mondott halkan: “Talán ha segítene, haladnánk…”

A pénztárosnő válasza? “Hát engem nem azért fizetnek, hogy pakoljak…!”

Nos, EZ A VALÓDI BAJ a jelenlegi magyar társadalommal, és nem az, hogy irigyek vagyunk, vagy hogy nem értünk a focihoz.

És nem csak ez, hanem az is, hogy a sorban álló tíz ember, akik hallják, hogy hogy beszél a pénztáros az ügyféllel, nem szólnak semmit. Ahogy a menedzser sem, aki a közelben állva figyeli a pénztárosokat.

Mert kérdem én, mennyivel kellene többet keresnie annak a pénztárosnőnek, hogy segítsen a megvásárolt élelmiszert a szatyorba pakolni? Vagy ez egyáltalán pénzkérdés?

Most pedig elmesélem, hogy mi történik egy dél-afrikai élelmiszerboltban.

Amikor az esti vacsoravendégeknek magyaros zöldséglevest akarok főzni, és kiválasztom a szükséges alapanyagot, ezzel odasétálok egy pulthoz, ahol két JÓKEDVŰ asszonyság átveszi tőlem a kosárnyi zöldséget. Szakszerűen MEGTISZTÍTJÁK, megmossák, becsomagolják, majd amikor MOSOLYOGVA átnyújtják, azt mondják: “Thank you, sir!”

Íme Tabita:

Tabita - VegCity, Johannesburg

És María:

Tabita - VegCity, Johannesburg

Vajon miért ilyen kedvesek, ilyen szolgálatkészek ezek az asszonyok?

Talán mert többet keresnek, mint a magyar-honban dolgozó, undok pénztárosnő? Nem. Megkérdeztem. Kevesebbet. Vajon jobban megbecsüli őket a boltvezető? Nem igazán. Akkor talán világ életükben egy zöldségespult mögött képzelték el az életüket, ahol egész nap ananászt meg répát hámozhatnak? Nem igazán.

Megkérdeztem őket: mi az oka, hogy Önök ilyen kedvesek a vevővel? Tudod, mit válaszoltak? Tovább… »

PROBLÉMA-KEZELÉS RINÓ MÓDRA

(Üzenet a szerzőtől)

Barátom - aki távollétemben a házra szokott vigyázni - felhívott, hogy dörgedelmes értesítés érkezett a pest megyei kábelszolgáltatótól, amelyiktől a tévé előfizetést kapjuk.

A cég szerint “nyilvántartásukban észrevették”, hogy kilenc (!) hónappal korábban nem fizettem be az egyik számlájukat. Amennyiben 48 órán belül nem fizetem be ezt a bizonyos elmaradt havidíjat, “azonnali hatállyal felbontják a szerződést és megszüntetik a szolgáltatást”.

Barátom megkérdezte, hogy “mit csináljon a tévével”?

Instrukcióm rövid és tömör volt: a szerződést a szolgáltatóval azonnal felmondani, a tévét pedig…

Nos, ahogy mondják, egy fotó ezer szóval felér:

Tévé a kukában...

Hja, ha mindent ilyen egyszerűen lehetne megoldani az életben…

Neked mi erről a véleményed? Tovább… »

MA IS TANULTAM VALAMIT…

(Üzenet a szerzőtől)

Afrika a világon az egyetlen hely, ahol a legváratlanabb pillanatban is előfordulhat, hogy valaki, akivel azelőtt nem találkoztál, úgy szólít meg: „Boss!” (Főnök!)

Egy johannesburgi shopping mall (az itteni „pláza” neve) mosdójában találkoztam tegnap este Igorral, a takarítóval. Ő a padlót súrolta, én éppen fogat mostam, és közben feltűnt, milyen örömmel végzi a munkáját. Még fütyörészett is.
”How are you today?” - kérdeztem tőle. (Hogy vagy?)
„Hey Boss! I am as happy as a fish can be in the lake.” (Főnök! Olyan boldog vagyok, amilyen csak egy hal lehet a tóban.)

Ejha! Ilyen választ sem hallottam még. Beszédbe elegyedtünk. Bevallottam, hogy nem sok vécépucolóval találkoztam ez idáig, aki munka közben fütyörészett volna.
„Miért ne lennék boldog?” - felelte nevetve. „Van egy csodálatos feleségem, két gyönyörű gyermekem és van munkám, amiben a legjobb vagyok az egész mall-ban…”
„Ennyi elég lenne a boldogsághoz?” kérdeztem, és Igor válaszát hallva újra rádöbbentem: soha nem szabad valakit megítélnünk az első látásra.

Afrikában az is előfordulhat, hogy éppen egy nyilvános vécében hoz össze a sors egy (nem) mindennapi filozófussal…
Tovább… »

DÉL-AFRIKA MÁR FOCILÁZBAN!

(Üzenet a szerzőtől)

Dél-Afrikában hamarosan kezdődik a futball világbajnokság. Még 66 nap van hátra az első meccs kezdetéig, amely 2010. június 11-én 16.00-kor lesz itt Johannesburgban.
(Az első mérkőzés: Dél-Afrika-Mexikó.)

Íme a világbajnokság hivatalos kabalája, Zakumi:

Zakumi

(Ha nem lenne elsőre nyilvánvaló, ez egy leopárd.) A figura nevének első két betűje a “ZA”, Dél-Afrika rövidítése. A “kumi” jelentése pedig a helyi nyelvjárásban: tíz.

A Rhino Trust Club tagjai első kézből kapják Dél-Afrikából a híreket. Nógrádi Bence ezúton jelenti: a foci őrület elkezdődött!

Miért kiemelkedő esemény, hogy Dél-Afrikában rendezik a világbajnokságot?
Tovább… »

Állítsuk meg az e-mail áradatot!

(Sikertippek)

Hogyan kerüljük el, hogy 240 üzenet lapuljon a fiókunkban?

Egy dél-afrikai nagyvállalkozó ügyfelemet konzultáltam e-mailen keresztül. Azt vettem észre, hogy rendszeresen 7-10 napos késéssel válaszol a leveleimre. Amikor rákérdeztem ennek okára, annyit válaszolt: “A helyzet az, hogy fizikailag nem bírok lépést tartani a beérkező e-mail áradattal.” Amikor legközelebb találkoztunk, az első dolgom volt, hogy megnéztem a laptopján az Outlook (levelező) programot: 240 megválaszolatlan e-mail figyelt az Inbox-ban.

Ha a Beérkezett üzenetek mappád TELE van e-mailekkel, az azt jelenti, hogy itt az idő egy nagytakarításra!

Nem csak a gépeden, de az életedben is!

Az e-mail a XX. század egyik legnagyobb vívmánya - és egyben az egyik legveszélyesebb átka is. Mégpedig azért, mert ha nem teszünk RENDSZERT a levelezésünkbe, idővel az e-mailek átveszik az irányítást, és elkezdik meghatározni a mindennapjainkat.

(Akiknek reggel vagy a munkába érkezéskor az első dolguk, hogy megnézik, jött-e üzenet, pontosan tudják, miről beszélek…)

A szóban forgó ügyfelem problémáját pontosan tíz perc alatt megoldottuk - azóta sokkal kiegyensúlyozottabb, villámgyorsan válaszol az e-mailekre, és a számítógépes konzultáció “mellékhatásaként”: SOKKAL kevesebb idejét rabolja el a levelezése karbantartása.

Akiket érdekel, hogyan tudják csökkenteni az e-mailekkel való állandó küzdelmet, azoknak kapóra jöhet néhány gyakorlati tipp valakitől, akinek a fiókjába NAPONTA érkezik átlagosan 100-120 e-mail.

A következő módszert alkalmazom évek óta, és büszkén jelentem, hogy rendkívüli sikerrel?

A teljes bejegyzés elolvasásához kattints ide!

Tovább… »

Hogyan kell időpontot egyeztetni?

(Sikertippek)
Üzleti Tippek Nógrádi Bencétől
www.helloben.com




Tegnap épp a kasszánál álltam egy zöldségesnél, amikor csörgött a telefonom. A számomra ismeretlen hívó azt mondta “üzleti ügyben” szeretne beszélni velem. Kérdeztem, hogy miről lenne szó, de ködös választ kaptam valami újszerű vásárlói programról meg ukrán üzleti lehetőségről. A hívó megismételte, hogy személyesen szeretne beszélni velem. Munkatársaimhoz irányítottam őt, amire ő közölte, hogy nem egy kollégával akar beszélni, hanem személyesen velem. Nem ragozom tovább, meglehetősen hűvös hangulatban fejeztük be a hívást. Nem sokkal később a következő e-mail üzenetet kaptam:

Kedves Bence!

Sokat köszönhetek a könyveidnek. Talán mindketten profi “kommunikátornak” tartjuk magunkat, mégis a telefonbeszélgetésünk megfelelő mederben tartását mindketten figyelmen kívül hagytuk. Őszintén sajnálom, hogy belementem egy EGO-harcba.

Nem a kollégáimmal hívattam fel a cégedet. Nekem Te voltál fontos. Azt hittem, hogy a termék neve Nógrádi Bence.

Sajnálom, hogy megzavartalak a hívásommal. A mai beszélgetésünk miatt talán mégis jobb, ha az együttműködésünk lehetőségét eltoljuk egy később időpontra.

Üdvözlettel:

XY.

Mit tanulhatunk ebből az esetből?

Hogy ne vegyük fel a telefont, ha idegen számról hívnak?
Hogy az ügyfélnek “mindig igaza” van, akkor is, ha nincs?
Hogy mindent magunknak kell intéznünk?

Nem. Amit ma ebből tanulhatunk, hogy hogyan is kell egy időpontot megbeszélni a telefonon.

Van kedved átismételni velem az alapokat?… :)

Tovább… »

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK

(Üzenet a szerzőtől)

Tengernyi e-mailt, telefonhívást kapok naponta, és sokan teszitek fel ugyanazokat a kérdéseket, ezért úgy gondoltam, a blogon keresztül válaszolok a leggyakoribb kérdésre.

Igyekszem egyúttal eloszlatni néhány, a személyemmel és a Rhino Clubbal összefüggő rejtélyt és félreértést.

1. Miért nem olvashatók a blogon megjelenő bejegyzések teljes egészében minden látogató számára?

A blogírás pár éve kezdett elterjedni a magyar internethasználók körében. A blogok célja lehet az adatbázisgyűjtés (hogy az olvasóid feliratkozzanak a hírleveledre), burkolt reklám (termékek eladása) vagy egyszerűen információ, hogy mi történik veled, mi a véleményed a világ dolgairól (napló-blogok). A helloben.com blog egy extra szolgáltatás a Rhino Trust Club tagjai számára, és nem titkolt szándékom, hogy ezzel is ösztönözzem az olvasóimat, hogy csatlakozzanak a klubhoz. Bizonyos bejegyzések olvasását ezért csak a klubtagok számára teszem elérhetővé. A blog-ban a legérdekesebb rész valójában nem a bejegyzés, hanem az olvasók által hozzáfűzött megjegyzések, amiből néha többet lehet tanulni, mint magából a bejegyzésekből. Amikor időszakosan nyitottá tettem a blogot, nem tudtam megszűrni a hozzászólásokat, így olyan hozzászólások is felkerültek, amiknek semmi helye nem volt ezen a blogon. A spamekről most nem is beszélve, amelyekkel mindenki, akinek honlapja van, folyamatos háborút vívunk.

2. Kinek érdemes csatlakoznia a Rhino Trust Club-hoz?

A RTC elsődleges előnye, hogy személyemben egy “személyes tanácsadóhoz” jutnak a tagok, akitől segítséget, tippeket, ötleteket kapnak. A könyveimnek több százezer olvasója van, és egy idő után olyan tetemes mennyiségű levelet, üzenetet kezdtem kapni olyanoktól, akik tanácsokat kértek, hogy fizikailag lehetetlenné vált minden megkeresés megválaszolása. Ezért hoztuk létre a Klubot, hogy megszűrjük a levél-áradatot.

Legegyszerűbben megfogalmazva: A Rhino Trust Club tagjai elsősorban kis és középvállalkozók, akiknek a bevételük egyenesen arányos az üzleti felkészültségükkel és tudásokkal, és ezért folyamatosan képezik magukat.

Azoknak érdemes csatlakozni hozzánk, akik szeretik és sikerrel használják a könyveimet, az írásaimat, és akiknek segítségre van szükségük egy magamfajta üzleti tanácsadótól. A Klub tagjai egyben hozzájárulnak, hogy időm nagy részét legfontosabb tevékenységemnek tudjam szentelni: az írásnak. (Mondhatnánk, hogy a Rhino Trust valójában egy “rajongói klub”, de ennek a szónak nálunk pont olyan kétes fogadtatása lenne, mint amikor azt mondjuk valakire, hogy “sztár”…)

Magyarul: akkor csatlakozz hozzánk, ha szükséged van arra, amit a Klub a tagoknak tud nyújtani. (Új blogolvasóknak információ a tagság előnyeiről: www.rino.hu)

3. Miért kell a Rhino Trust Club-hoz csatlakozóknak a bankjuknak megadni a tagsági díjra vonatkozó átutalási megbízást?

Köztudott, hogy “nyugaton”, vagy az USA-ban a klubtagságokat hitelkártyával fizetik. Egy tagságot kínáló üzleti klub Magyarországon komoly akadályba ütközik a díjfizetés kérdésében. A magyar ember nem szívesen adja meg a hitelkártyája számát (ha egyáltalán használ ilyet), a paypal rendszer tapasztalatunk szerint a magyaroknak még nem “reális”, az egyéni banki átutalás pedig nem kontrollálható. A magyar üzleti klubok a tagdíj fizetésre azt a megoldást választják, hogy éves tagdíjat kérnek, számlát küldenek és a tagságot csak a pénz beérkezése után aktiválják. Nálunk nincs “hűségnyilatkozat”, nincs éves tagdíjfizetés, mivel a RTC lényege a havi díjfizetés. Ezért jelenleg a rendszeres banki átutalás beállítását találtuk működőnek. A tagok számának növekedése azt jelzi, hogy bár az aktiválás így adminisztrációhoz kötött, még mindig ez a legkézenfekvőbb módszer. Ha van jobb ötleted a “probléma” megoldására, örömmel fogadunk minden konstruktív javaslatot! :-)

(A Rhino Trust Clubbal kapcsolatos további kérdésekre adott válaszokat itt olvashatod!)

4. A Rhino Trust Club és a blogod elsősorban MLM hálózatépítőknek szól?

Szó sincs róla! A tagjaink között megtalálhatóak motorkereskedő, utazási iroda vezetője, képgaléria tulajdonos, ingatlanügynök, internetes tanácsadó, reklámszakember és nyomtatógép kereskedő, hogy csak néhány példát említsek.

A Rhino Trust Club tagság nem azon múlik, hogy valaki milyen üzletből szerzi a jövedelmét (vagy akár éppen alkalmazott egy cégnél). A multi-level marketinget kritizálók egyébként gyakran megfeledkeznek arról a tényről, hogy ez az üzleti forma csak az értékesítési rendszerében különbözik a hagyományos vállalkozásoktól.

5. “Azt hallottam, hogy Nógrádi Bence egy MLM tanácsadó, aki csak az üzletépítést tanítja és nekik ír könyveket. Igaz ez?”

Nem igaz. Az MLM vagy más néven network marketing üzletág csak az egyik célpiac, amellyel az elmúlt években foglalkozni kezdtem. Az, hogy az olvasóim, tanulóim jelentős százaléka az üzletépítésben dolgozik, annak köszönhető, hogy ez a “célcsoport” jóval nagyobb mértékben nyitott a tanulásra, a szakmai fejlődésre. Ennek oka, jövedelmük növekedése egyenesen arányos az üzleti felkészültség mértékével, ezért a komoly hálózatépítők folyamatosan képezik magukat.

Még egy megjegyzés ehhez a kérdéshez: mondj egy másik üzletágat, amelyikben csak Magyarországon a népesség több mint öt százaléka szerez rendszeres jövedelmet, (az egész világon pedig ez a szám több millióra rúg), és máris nekiülök írni nekik egy könyvet!

6. Mit mondanál magadról, mi a foglalkozásod? Előadó? Tréner? Tanácsadó?

Az elsődleges pozícionálásom az, hogy író vagyok, aki üzleti és motivációs könyveket ír olyan emberek számára, akik autodidakta módon igyekeznek fejleszteni a képességeiket. Másrészt motivációs előadó vagyok, ami Magyarországon (még) egy nem létező szakma.

7. Miért éppen Dél-Afrikát választottad második otthonodnak?

A romantikus válasz erre a kérdésre az, hogy gyerekkoromban sokat olvastam a nagy magyar vadászok (Kitternberger K., Széchenyi Zsigmond) könyveit, és Afrikáról álmodoztam, ezért ez egy gyerekkori álmom megvalósulása volt A másik ok, hogy Dél-Afrikába határozott szükség van arra, amiben jó vagyok: a nagy közönségek előtt tartandó képzésekben. Dél-Afrikában több mint ötven millió ember él, és óriási szükség van tapasztalt előadókra. Afrikába először egy konzultáns/tréning cég ajánlatára utaztam, és aki járt már ott, nem csodálkozik, hogy rögtön beleszerettem a Fekete Földrészbe.

8. Hol nehezebb tréninget tartani: Afrikában vagy Magyarországon?

Ez nem kérdés: Magyarországon a felnőttképzés sokkal nagyobb kihívás. Annak ellenére, hogy Afrikában időnként nyelvi problémákat is át kell hidalni, mivel az afrikaiak nem beszélik mindenhol jól az angolt. Viszont az afrikaiak a tréninget egy izgalmas, kalandos, “cool” dolognak fogják fel, itthon pedig egy tréningen gyakran több óra elmegy azzal, hogy az előadó elérje: kezdjenek figyelni rá, mert lehet, hogy tudnak tanulni valami újat. A magyar társadalommal a legnagyobb gond, hogy “túlképzett” és alulmotivált. Mivel (a felnőtt-oktatásban) számtalan (mondjuk ki végre!) működésképtelen, hamis módszer, filozófia, elmélet létezik, nagyon sokat kell küzdeni a beidegződésekkel, előítéletekkel. Afrikában, ahol közel ötven évig egyáltalán nem képezték az afrikai vállalkozókat (itt most elsősorban a vállalkozók képzéséről van szó), számukra könnyebb újat tanítani.

9. Miért nehéz motiválni a magyar embert?

Azért, mert a motivációhoz bizalom kell, a magyar emberből pedig hiányzik az embertársakba vetett bizalom, és különösen az önbizalom. Az elmúlt hatvan év alapján ez nem egy meglepő jelenség, mivel a túléléshez az elmúlt rendszerekben szükséges volt, hogy az ember ne bízzon a másikban. A céljait, álmait pedig fokozatosan és folyamatosan elnyomták. Gyorsan tegyük hozzá: MINDEN embert lehet motiválni, a kérdés az, hogy megtaláljuk-e azt a dolgot, amivel motiválni lehet, és ha igen, mennyi idő alatt sikerül erre rávezetni őt.

10. A neked küldött levelekre valóban te válaszolsz, vagy a cégedből valaki más?

Fura, de ezt a kérdést már többször is feltették nekem. A válasz: minden NEKEM címzett levél eljut hozzám, és - ha választ várnak - mindegyikre válaszolok. Akik ismernek, tudják, hogy én nem vettem fel azt a bizonyos hírhedt “guru státuszt”, amikor az embert már nem lehet elérni, annyira fontos és elfoglalt… Az ügyfeleim, az olvasóim mindig el tudnak érni, ha szükségük van rám.

11. Miért nem lehet kapni könyvesboltokban a könyveidet?

Ennek két egyszerű oka van. Az egyik, hogy a magyar könyvesboltok irreálisan magas terjesztői jutalékot kérnek. A másik, hogy a könyvterjesztők többsége bizományi értékesítési rendszerben veszi át a könyveket, amelyben mi nem kívánunk részt venni.

12. Kitől tanultál írni?

Apámtól, Nógrádi Gábortól, aki ma a könyveladások alapján a legolvasottabb gyermek és ifjúsági író az országban. (Fogadni merek, hogy te is olvastad már a könyveit, vagy ha van gyermeked, már ő is találkozott legalább egy könyvével.) További “mestereim” pedig mindazok az írók voltak, akiknek a könyveit olvastam, olvasom. Régi szabály, ma is igaz: ha valaki meg akar tanulni írni, sokat kell olvasnia.

13. Miért a rinocéroszról nevezted el a vállalkozásaidat?

Nagyon egyszerű: mert ez a kedvenc afrikai állatom. Meg azért is, mert az orrszarvú jellemzi számomra azt a hozzáállást, ami szerintem a sikerhez szükséges: kitartó, robosztus, erős, és barátságos. (Igen, ezt sokan nem tudják a rinókról, de alapvetően könnyen barátkozó állatok.) És vastag bőre van, hogy el tudja viselni a vérszívókat…

14. Igaz, hogy a célod az, hogy egymillió példány elfogyjon a könyveidből?

Igaz. És mindenki, aki nekem ebben segít, akár csak egy könyvem megvásárlásával, számomra értékes ember.

15. Hogyan lehet neked segíteni elérni ezt a célt?

(oké, elismerem, ez egyáltalán nem egy gyakori kérdés, de azért kihasználom az alkalmat, hogy válaszoljak rá! :-)

Ha van egy honlapod, vagy van egy aktív címlistád, csatlakozz a Rhino Books Kiadó viszonteladói-programjába. Ezáltal még több emberhez juttatjuk el a könyvek (és előadások) hírét, te pedig minden egyes “ajánlott vásárlás” után jutalékot kapsz. Ez a valódi passzív jövedelem!

Ha a fentieken kívül van még kérdésed, amit szeretnéd, hogy megválaszoljam, kattints a TOVÁBB gombra és a Hozzászólásoknál írd be a kérdésedet. Ígérem, ahogy az időm engedi, válaszolok rá!
Tovább… »

ÚJ ÉV - ÚJ ÉLET

(Üzenet a szerzőtől)
ÚTMUTATÓ ÚJÉVI FOGADALMAKHOZ - HOGY NE CSAK KÉT HÉTIG TARTSANAK…

Részlet NB készülő új könyvéből:

A leköszönő év utolsó napján készítettek egy felmérést Amerikában (hol máshol?), több mint ötezer internethasználó megkérdezésével, az újévre kitűzött legsürgetőbb egyéni célokat illetően. A felmérés a következő sorrendet eredményezte:

  1. Fogyókúra (30%)
  2. A boldogság elérése - „Be Happy” (20%)
  3. Szerelembe esni (15%)
  4. Új állást szerezni (12%)
  5. Egzotikus utazás (10%)
  6. Leszokni a dohányzásról (7%)
  7. Megházasodni (5%)
  8. „Elveszíteni a szüzességemet” (1%)

Ehhez képest az ismerőseim körében végzett felmérés eredménye egészen más: húsz megkérdezettből…

  • öt az adósságait akarja kifizetni,
  • egy be kívánja fejezni a háza építését,
  • egy legfőbb célja, hogy lezárja végre hosszan húzódó válóperét,
  • négy fogyni akar,
  • egy meggyógyulni egy betegségből.

Negyven százalékuk, azaz nyolc ismerősöm viszont SEMMILYEN döntést nem hajlandó meghozni az új év első napjaiban, azzal a felkiáltással, hogy „Úgysem tartana sokáig…”.

Nézzünk szembe a tényekkel: a legtöbb „újévi fogadalom” néhány hét alatt hamvába hall, és szépen visszatérünk a régi szokásainkhoz. Ez annyira megszokott történet, hogy sokan megesküszünk: „Soha többet új évi fogadalom!”

Persze vagyunk néhányan, megrögzött optimisták, akik a végletekig hisszük, hogy az új év egyben egy új élet kezdetét jelenti, és igenis lehetséges változni, nem elérhetetlen a kitűzött cél.

Miközben maximálisan támogatom az optimisták táborát, saját magam is tapasztalom, hogy a környezetemben mennyire elenyésző százalék képes valóban kitartani az év elején hozott elhatározások mellett.

Mi a probléma az újévi fogadalmakkal?

A megoldást az okoknál kell keresni, amelyek miatt feladjuk a küzdelmet. Ugyanis, ha rájövünk, hogy valami miért NEM sikerül, abból következtetni tudunk, hogy MIT KELL tennünk, hogy a végén össze tudunk állítani egy listát, hogy mire kell figyelnünk, ha sikert akarunk elérni.

Újévi Fogadalmak - A Kudarc Lehetséges Okai:

  1. A legnagyobb problémával kezdjük, amivel szembe kell néznünk, és amikor beletörik a bicskánk - elmegy a kedvünk a kisebb céljaink elérésétől is.
  2. Attitűd problémák - amikor csak „úgy csinálunk”, mintha hoznánk egy döntést, de valójában csak nyugtatgatni akarjuk magunkat (vagy másokat), hogy akarunk változtatni. (Óriási különbség van aközött, hogy „Most hoztam egy döntést!” és aközött, hogy „Na jó, hát próbáljuk meg, hátha sikerül…”)
  3. Túl sok - túl hirtelen! Magyarul, túl drasztikusan akarunk változtatni a szokásainkon, amelyet sem mentálisan, sem fizikailag nem tudunk sokáig tartani.
  4. Túl hosszú távú vagy túl ködös célt tűzünk ki, és amikor az ÉLET akadályt gurít elénk, villámgyorsan elveszítjük a kezdeti lelkesedésünket.
  5. Nem készítünk „haditervet” a céljaink apró lépésekre bontására, ezért a célt, mint fölénk tornyosuló hegyet látjuk, és megfutamodunk.
  6. A megszokás nagy úr - ha nem lépjük meg az első lépést elég határozottan, nem tudjuk megváltoztatni a megszokott cselekvés-sorozatot - vagy nézőpontunkat. Más szóval, elég drasztikus módon kell megváltoztatnunk a berögződést annak érdekében, hogy azután kondicionálni tudjuk magunkat egy új viselkedési (gondolkozási stb.) sémára. (Angolul tudóknak: „You need to break your fixed behaviour pattern in order to start a new one!”)
  7. Korábbi, berögzült szokásunkat egyszerűen csak megpróbáljuk elhagyni - de nem helyettesítjük új szokással.
  8. Kitűzött céljainkat magunkban tartjuk, ezért könnyebben feladjuk őket, hiszen a kudarcunkról rajtunk kívül senki nem tud, és ezért senkinek sem kell elszámolnunk a céljainkkal.
  9. A közvetlen környezetünk nemhogy nem segít vagy motivál, de cinizmusukkal, pesszimizmusukkal vagy saját tehetetlenségükkel kifejezetten visszafognak minket.
  10. Az újévi fogadalom (pl. egy rossz szokás elhagyása) csak arra az egy adott célra fókuszál, és nem veszi figyelembe, hogy a siker kulcsa, hogy elérjünk egy egész életmód változást, ami nem csak „fél évre” szól, hanem egy életre. (Magyarul: nem az számít, hogy sikerül-e lefogyni, hanem hogy sikerül-e megtartani…?!)
  11. Nem követjük és mérjük szorgalmasan az eredményeinket, ezért nem tudjuk, hogy éppen hol tartunk a kitűzött cél felé vezető úton, és mikor kell „belehúzni”.
  12. Elfelejtjük megünnepelni, megjutalmazni magunkat, amikor (mérhető) sikereket érünk el, és egy idő után már „nyűgként” éljük meg a célért folytatott küzdelmet.

Léteznek még a kudarcnak egyéb okai is a felsoroltakon kívül, de a fentiek éppen elegendőek nekünk ahhoz, hogy készítsünk egy bombabiztos tervet: hogyan fogjuk elérni a céljainkat az új évben?

Tovább… »

IN MEMORIAM JIM ROHN (1930-2009)

(Üzenet a szerzőtől)
Jim Rohn

Negyven éven keresztül Jim Rohn volt a leghíresebb amerikai motivációs előadó.

Biztosan van a te szakmádban is olyan ember, akire felnézel, akitől szívesen tanulnál, akit biztosan elmennél meghallgatni, ha a városodban tartana előadást.

Számomra az egyik ilyen személy Jim Rohn volt.

Sajnos nem sikerült személyesen találkoznom a Mesterrel, de néhány éve küldtem neki egy levelet (200 Swisher Road, Lake Dallas TX 75065), amelyben megköszöntem azt a csodálatos inspirációt, amit a hanganyagai, könyvei jelentettek számomra előadói karrierem elején.

Tizenhét éves koromban debütáltam a direkt-értékesítési szakmában, amikor egy svájci cég edényeit kezdtem árulni. A cég neve AlfaMetalCraft Corporation volt. A munka abból állt, hogy egy lapozgatós mappa útmutatásait követve termékbemutatót rendeztem rokonaim, vagy a család barátainak konyhájában.

Nagyjából el tudjátok képzelni, hogy tizenhét évesen mennyire voltam hiteles, miközben a középkorú háziasszonyok konyhájában főzőcskéztem öltönyben és csokornyakkendőben…

Négy hónap alatt negyvenöt prezentációt tartottam, száznyolcvan ember előtt. Egyetlen edényt sem sikerült eladnom.

De a pénznél egy sokkal fontosabb nyereségem lett: akkor döbbentem rá, hogy egy embernek a szavai, gondolatai szemvillanásnyi idő alatt képesek pozitív irányba megváltoztatni a nézőpontunkat.

Az értékesítési vezető (egy Nándi nevű jugoszláv pasas) tucatnyi, összekarcolt audiokazettát nyomott a kezembe, hogy napközben azokat hallgassam sárga Sony walkmanemen, miközben a metrón, villamoson utazom. Ezek között volt egy Jim Rohn előadás, ami az egyik legelső ilyen “motivációs előadás” volt, amit valaha hallottam.

Azt az előadást egymás után legalább hússzor meghallgattam, pedig az én akkori, kezdetleges angolommal talán a felét sem értettem a szövegnek. Jim Rohn nem eladási stratégiát tanított, hanem a célokról beszélt, és hogy mit kell tennünk, ha sikeresek akarunk lenni az életben.

És én NAGYON sikeres akartam lenni!

Azon a bizonyos legelső kazettán hallottam két olyan “sikertippet”, amelyek később nagymértékben befolyásolták az életemet.

Az egyik az volt, hogy a siker kulcsa: meg kell tanulnunk keményebben dolgoznunk saját magunk személyiségén, mint amilyen keményen a munkánkat végezzük. (”You must learn to work harder on your self than you do on your job.”)

És hozzátette: folyamatosan, minden nap azon kell dolgoznunk, hogy mi magunk egy fokkal jobbak legyünk. (”Constant And Neverending Improvement”)

A másik, hogy a gondolkodásunk, életmódunk, fizetésünk megegyezik a legközelebbi öt barátunk (üzlettársunk, családtagunk stb.) gondolkodásának, életmódjának, fizetésének átlagával.

Nincs olyan valamirevaló motivációs előadó, üzletkötő, üzletépítő, aki ne tanult volna Jim Rohntól, aki ne idézné állandóan az ő szavait.

Jim Rohn rendkívüli tehetséggel rendelkezett abban, hogyan kell megfogalmazni a sikerre, az érvényesülésre vonatkozó szabályokat. Bármelyik előadását kezdjük hallgatni, mindig találunk olyan gondolatokat, amelyek hozzásegítenek minket az életünkben felbukkanó akadályok leküzdéséhez.

Ha ismered a könyveit, hanganyagait, akkor tudod, miről beszélek.

Ha most hallasz először róla, soha nem késő elkezdeni a tanulást: a Tovább… gombra kattintva el tudod olvasni leghíresebb idézeteit.

Mr. Rohn, köszönöm, hogy tanulhattam Öntől!

R.I.P.

Nógrádi Bence

Tovább… »

A RHINO-ÖSZTÖNDÍJ ÚJABB NYERTESE ANGOLUL TANUL

(Üzenet a szerzőtől)
Image

Mint tudjátok, a Rhino Trust Club tagjai (bizonyos tagsági szint felett) pályázhatnak tanulást elősegítő projektek támogatásáért.

A Rhino-ösztöndíjakat a Club alapítóinak kuratóriuma ítéli meg minden hónapban az alapján, hogy az igényelt támogatás milyen mértékben segíti a pályázót egy adott képesség, szakértelem elsajátításában.

Bujáki Péter (golfedző) angolul szeretne tanulni, és egy intenzív nyelvtanfolyam költségeinek fedezésére adta be pályázatát.

A pályázat elbírásának eredménye: Péter nyelvtanfolyami költségének 40 százalékát a Rhino Trust Club fizeti a támogatásokra elkülönített pénzalapból, amely összeget már át is utaltuk a pályázó számlájára.

Gratulálunk, és kívánunk Péternek gyors haladást!

Well done Sir, and we wish you a speedy progress in your studies!

Ezúton bátorítjuk a Rhino Trust Club tagjait, hogy pályázzatok bizalommal tanulási céljaitok megvalósításáért!

Az ösztöndíjak részletei megtalálhatóak a www.rino.hu honlapon!

Go Rhino!

Ben Nogradi

Ben Nogradi

Tovább… »

VILÁGSZÁM: NÉGY ÉV ALATT 500 ELŐADÁS GYEREKEKNEK

(Videó)

Édesapám, Nógrádi Gábor 2005. májusa óta járja az országot, hogy kisebb-nagyobb városok, községek, falvak könyvtáraiban, általános iskoláiban egy író-olvasó találkozó keretében találkozzon könyveinek olvasóival: a 6-14 év közötti gyerekekkel.

Nógrádi Gábor

Ezeken az előadásokon, találkozókon arra buzdítja a gyerekeket, hogy az életben merjenek álmodni, célokat kitűzni, gondolkodni, kérdezni.

Büszkén jelentem: a mai napon volt az 500. előadás (Kazincbarcikán)!

Nógrádi Gábor

Szerintem simán bekerülhetne a Guinness-rekordok könyvébe, ha lenne ott ilyen kategória. Ezúton szeretnék szülőatyámnak gratulálni ezért a hihetetlen teljesítményért!

Szép volt, fater!

Nógrádi Gábor

Az előadásokból készítünk egy CD sorozatot, amelyet a Rhino Trust Club tagjai kedvezményesen tudnak majd megvásárolni. Egy kis ízelítő gyanánt, klubtagjaink már most megnézhetik az egyik előadást, amelyet a közelmúltban rögzítettünk.

Ben Nogradi
Ben Nogradi

Kattints ide a videó megnézéséhez…
Tovább… »

ÁTÜTŐ SIKER - A HARCOSOK2 KÖNYV ELSŐ KIADÁSA ELFOGYOTT!

(Üzenet a szerzőtől)

Hahó kedves Rhino Club tagok!

Büszkén jelentem, hogy a Harcosok2 könyvből elővételben elfogyott a teljes első kiadás. Reméljük, hogy a kezdeti lendületnek köszönhetően sikerül elérnünk a bestseller címhez szükséges példányszámot.

Tegnap kaptam valakitől egy sms-t: „Egész évben a Harcosok az első könyv, amit elolvastam. De ezt rögtön egymás után kétszer…”

Szeretném megköszönni mindannyiotoknak, hogy kitartotok mellettem, mellettünk. Ez a könyv NEM JÖHETETT VOLNA létre a Rhino Trust Club létezése nélkül. (És ez nem reklámszöveg, ez tény!)

Most pedig egy kis meglepetés: íme a könyvről készült új promóciós videó!

Kérek minden aktív Rinoklub tagot, aki már olvasta a Harcosok könyvet, hogy legyen olyan drága, szánjon rá pár percet, és a Hozzászólás rovatba írja le a véleményét a könyvről!

Harcos üdvözlettel,


Ben Nogradi
Tovább… »

SIKERES ÜZLETI TRÉNING

(Üzenet a szerzőtől)

Ezúton gratulálok minden résztvevőnek, akik sikeresen elvégezték a múlt hétvégi Mikor leszel milliomos?® üzleti szemináriumot!

Büszkék vagyunk rátok - tizenhat órát végigtanulni…. Ez bizony férfimunka volt!

Biztosan voltak, akik azt gondolták, hogy ez a bizonyos fogadás (amelynek lényege az volt, össze lehet-e hozni egy üzleti szemináriumot legalább 50 fővel egy hónap alatt ilyen válságos időszakban, ráadásul egy nemzeti ünnepen…) csak jól hangzó marketingfogás volt. A fogadás valódi volt, de amit igazi nyereségként könyvelünk el a munkatársakkal, hogy a létszámot sikerült megtöltenünk mindössze három e-mail kiküldésén keresztül.

Köszönöm nektek a megelőlegezett bizalmat!

Egy üzleti tréningen fontos a remek hangulat, de a képzés valódi hasznát a képzést követő hetek, hónapok alatt elért eredmények mutatják. A résztvevőktől éppen ezért várjuk a visszajelzéseket - írjátok meg, milyen volt a tréning, és hogyan alakul a következő időszak!

Addig is… GO RHINO!

Ben

Tovább… »

HÁROM LÉPÉS KIFELÉ A GÖDÖRBŐL

(Motivációs üzenet)

Az év eleje óta mást sem hallani a médiából, minthogy “itt a gazdasági világvége”, meg hogy Magyarországot még csak most fogja elérni a gazdasági “cunami” legnagyobb hulláma. Ezzel szemben mi az, amit mi üzenünk a blogolvasóknak? Hogy ami jelenleg a világban történik, az egy pontosan megjósolható és nyomon követhető gazdasági folyamat eredménye. És éppen ezért, már lehet látni a kivezető utat is!

A javulás jeleit mi a “saját bőrünkön” érezzük - az elmúlt két hónapban beindult a verkli, meglódultak a könyvmegrendelések, naponta kapunk árajánlatkérést előadásokra, tréningekre. Folyamatosan növekszik a Rhino Business Club taglétszáma!

Mintha végre már nem a problémákon, hanem a megoldásokon kezdenénk gondolkodni.

Három tippem van, ami nálunk működik, hogyan tudunk a “Válság” közepette is sikeresen működni…

Tovább… »

Nógrádi Bence októberben Budapesten tart tréninget!

(Üzenet a szerzőtől)

Hölgyeim és Uraim!

Néhány nappal ezelőtt összefutottam egy rendezvényen egy tréner kollégával, aki keserűen panaszolta, hogy a “Válság” miatt az emberek már a tanulásra sem hajlandók pénzt költeni. E kijelentését kétkedve fogadtam. Szó szót követett, és a szóban forgó tréner fogadást ajánlott, amelynek lényege: 2009 őszén, egy hónap alatt találunk-e a csapatommal ötven embert, akik örömmel részt vesznek egy általam tartott üzleti tréningen.

Jelentem: a kihívást tisztelettel elfogadtam!

Ez jó hír mindazoknak, akik az elmúlt évben küldtek e-mailt vagy hívták a Rhino Training irodáját, hogy mikor lesz a következő Nógrádi Bence tréning?

Ezúton üzenem minden érdeklődőnek:

MOST!

Ha régóta vársz az alkalomra, hogy részt vegyél egy NB tréningen, akkor eljött a te időd.

Ide kattintva tudsz jegyet vásárolni!

Személyesen garantálom, hogy ez lesz az év legjobb, legpörgősebb, leggyakorlatiasabb tréningje, vagy visszakapod a pénzedet. Pont.

A Rinó legyen veletek!

BEN
Tovább…

HÉTKÖZNAPI HARCOSOK 2. - AZ ÚJ KÖNYV MÁR ÚTBAN VAN HOZZÁTOK!

(Üzenet a szerzőtől)

Örömmel jelentem, hogy megérkezett a Harcosok 2. első szállítmánya (3000 pld.) a nyomdából.

A Rhino lányok ezekben a percekben csomagolják és postázzák a Rhino Trust Club tagjainak a több száz tiszteletpéldányt, amelyeket - ígéretünkhöz híven - a hivatalos megjelenés előtt egy teljes hónappal kézbesítünk tagjaink részére.

Ezúton hívom fel a figyelmét a legfürgébb olvasóimnak, hogy mint minden korábbi könyvemnél, itt is a tökéletes minőségre törekedtünk, és a “minőség-ellenőrzés” a kiadás után az olvasókra hárul. A lényeg: a szövegben talált minden helyesírási hibáért, elírásért, nyomdahibáért stb., amelyet elsőként veszel észre, a kiadó 1000 Ft jutalmat tűz ki!

A Rhino Trust Club tagjai részére írt személyes levelem olvasásához kattints a Tovább linkre!

(Figyelem! A könyvre előrendelés felvehető itt!)
Tovább… »

HÉTKÖZNAPI HARCOSOK 2. EZEKBEN A PERCEKBEN KÉSZÜL A NYOMDÁBAN!

(Üzenet a szerzőtől)

Debrecenből jelentkezem, ahol az új könyv nyomdai munkálatainak minden részét árgus szemekkel követem nyomon. Tudom, sokan várják már a Harcosok folytatását, és ezúton szeretném megnyugtatni a kedélyeket: a Rhino Club tagjai elsőként a világon, hamarosan kézbe vehetik az új kötetet!

Íme, ahogy az első kinyomtatott lapokat olvassa a büszke szerző:

Nógrádi Bence: Hétköznapi harcosok 2. - Centerprint Nyomda - előkészületek

És íme a könyv első fejezete, már kinyomva (kötés előtt):

Nógrádi Bence: Hétköznapi harcosok 2. - Centerprint Nyomda - előkészületek

Most pedig egy kis ajándék az olvasóimnak - íme egy részlet a könyvből (ahogy Ámerikában mondanák: “sneak preview”), egy titkos bepillantás erejéig…

Tovább… »

PSZT! MÉG TITOK, DE TE MÁR TUDSZ RÓLA: ELKÉSZÜLT AZ ÚJ KÖNYV!

(Üzenet a szerzőtől)

Örömmel tájékoztatlak (mégpedig az elsők között!), hogy a mai napon befejeztem a Hétköznapi harcosok 2. könyv írását.

Yee-haa!!!

A Hétköznapi harcosok interjú-kötet sorozat tisztelgés az olyan kreatív, energikus emberek előtt, akik a ?gazdasági válság? ellenére rendületlenül haladnak a céljaik felé vezető úton.

A kéziraton dolgozva ismert és kevésbé ismert személyekkel beszélgettem, akiknek élete és eredményei bizonyítják, hogy az álmaink igenis elérhetők ? még akkor is, ha időnként úgy tűnik, minden összeesküdött ellenünk. Csöndes elismeréssel régóta figyelem ezeket a férfiakat és nőket, akik gyakorlatilag a nulláról indultak, és önerőből valósították meg elképzeléseiket, legyen az egy üzleti vállalkozás, sportteljesítmény vagy a művészet területén elért kiugró siker.

Maradjon most még titok, hogy pontosan kik kerültek be végül a könyvbe, de annyit elárulhatok, hogy bemutatkozik Polgár Judit (sakknagymester), Bessenyei Péter (sportrepülő világbajnok), Máté Bence (a leghíresebb magyar természetfotós) és Jane Goodall, a világ leghíresebb csimpánzkutatója (Az ember árnyékában és más könyvek szerzője).

Van még valaki, aki ugyan nem szerepel e könyvben, de mégis ráillik a “Harcos” megnevezés: az olvasó, aki időt és pénzt áldoz a szellemi fejlődésére, és aki ezzel azt bizonyítja: nem hajlandó beletörődni, hogy a sors “rossz lapokat osztott”.

Természetesen minden aktív Rhino Trust Club tagunknak nemsokára postázzuk a tiszteletpéldányt. (Van, akinek kettőt is…)

Hogy pontosan mikor?

A könyv megjelenésének hivatalos dátuma:

Tovább… »

ELÉG ERŐS VAGY AHHOZ, HOGY ELISMERJ EGY TÉVEDÉST?

(Sikertippek)

Mikor hallottad utoljára valakinek a szájából ezeket a szavakat: “Nincs igazam!” ?

A legtöbb ember számára elképzelhetetlen, hogy ne legyen igaza.

Mi a helyzet veled? Amikor tények mutatják, hogy tévedsz, képes vagy elismerni, hogy nincs igazad és megváltoztatni az álláspontodat?

Annak a képességnek a hiánya, hogy el tudjuk fogadni: TÉVEDTÜNK! - képes tönkre tenni kapcsolatokat, egészséget, sőt, egész karriereket is.

“Nem ismeri el, hogy igazam van, ezért nem is akarok többet beszélni vele!”
“Semmit nem tudsz mondani, ami megváltoztatná a véleményemet!”
“A munkahelyemen a vezetők nem értik meg, hogy nekem van igazam ? ezért otthagytam az állásomat.”

Ismerős mondatok?

Ha a fenti mondatok a múltban tőled is elhangzottak már néhányszor, akkor ez a bejegyzés pont neked szól!

Van olyan ember, akivel korábban jóban voltál, de egyszer összekülönböztetek, ma már nem beszéltek, viszont még ma is gondolsz rá néha, hogy talán mégsem teljesen neked volt igazad, és szeretnéd “lezárni” magadban ezt a dolgot?

Olvass tovább, adok néhány tippet, hogyan teheted ezt meg egyszerűen.

Tovább… »

ÚJ SPAMTÖRVÉNY - AVAGY MÉG EGY ON-LINE STOP A MAGYAR VÁLLALKOZÓNAK

(No comment?)

Akár 500 ezer forint bírság szabható ki rám, figyelmeztet engem e-mailen egy biztosítási bróker úr.

Vétkem az volt, hogy e-mailben felhívtam a figyelmét új üzleti könyvem megjelenésére. Szerinte ez spam volt. Mellesleg igaza van. A spam - a wikipedia.hu szerint: “a fogadó által nem kért, elektronikusan, pl. e-mailen keresztül tömegesen küldött hirdetés, felhívás”. A törvény pedig (hivatalos nevén: a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. tv.) úgy szól, hogy reklámüzenet “kizárólag az igénybe vevő egyértelmű, előzetes hozzájárulásával küldhető elektronikus úton, levelezés során”.

A biztosítási brókert valóban nem kérdeztem meg, hogy felhívhatom-e a figyelmét néhány könyvre. Mert leginkább csak spam-mal kérdezhettem volna. Tehát valahogy meg kellett volna kérdeznem őt, hogy megkérdezhetem-e, hogy küldhetek-e neki levelet?

(Nem mellesleg, a szóban forgó bróker nevét és e-mail címét egy közeli barátjától kaptam meg, mint “ajánlást”).

Érdekes. Magam is tucatnyi kéretlen levelet kapok naponta a világ minden tájáról. Bejelölöm, szemétbe dobom. Max. tíz másodperc.

A biztosítási ügynök levele után egy órával éppen a párom körül jártam udvarlási táncot, amikor hívott a Nem-értettem-a-nevét HitelKözpont munkatársa, és egy befektetést ajánlott. Sajnos, nem küldhettem el a mindannyiunk által jól ismert címre azzal, hogy én éppen egy másik befektetésen dolgozom, ezért két percembe került, míg lebeszéltem a rábeszélésről. Szívem választottja közben felkapta, amit előzőleg leimádkoztam róla, és rám csapta az ajtót.

Ez a mobilhívás természetesen nem volt spam.

Bánatomban kimentem az újságért, hogy a sok rossz hírrel megnyugtassam magam, másnak sem fenékig tejfel, de a levélszekrényből kiömlő reklámnyomtatványok és prospektusok ledöntöttek a lábamról. Ha a kutyáim nem ásnak ki a papírhalmaz alól, a bevásárlóközpontok saját halottjuknak tekinthettek volna. Az egyik szórólap arra buzdított, hogy szavazzak az X párt jelöltjére, mert ezzel hozzásegítem Magyarországot egy “Új világ” felépítéséhez.

Természetesen ez a sok szórólap se spam volt.

Kitántorogtam az utcára, hogy városom szépségét élvezzem, ha már más nem jött össze mára, de a plakátok, falragaszok elsöpörték az esztétikai orgazmus lehetőségét.

A törvény szerint azonban ez sem spam.

Végül bezárkóztam a lakásba, hogy nyolcadszor is megnézzem egyik kedvenc filmemet, amit aznap este adtak a televízióban. A legtragikusabb jelenetnél azonban, amikor a szerelmesek halomra halnak, hirtelen azt láttam könnyeimen át, hogy egy zilálttá kefélt hajú nő, arról biztosította édesanyját telefonon, hogy egyedül van, miközben egy fehér és egy fekete fickó félmeztelenül kiosont a lakásból. (Reklámblokk!)

Hogy is szól az a paragrafus: reklámüzenet “kizárólag az igénybe vevő egyértelmű, előzetes hozzájárulásával küldhető”? No, de tisztelt törvényhozók, akkor tessenek szívesek megmondani: ki kérte a Bankot, hogy hívjon fel? Ki kérte a politikusok szórólapját a postaládájába? Ki akarta plakáttal eltorlaszoltatni az utcát? Ki kért zilálttá kefélt nőt a kedvenc filmembe?

ÉN NEM!

Sajnos a törvény szerint nem tehetem, pedig szívesen elküldeném a fenti okfejtést a már említett, tiltakozó biztosítási ügynöknek. Már csak azért is, mert egy internetes újságot kinyitva, elém ugrott egy úgynevezett “pop-up” reklám (banner, link vagy amit akartok) az ő biztosítójáról (!), és nem tudtam elolvasni az alatta levő cikket.

Apropó! Ezt ki a fene is kérte???

Szülinapi Akció!

(Üzenet a szerzőtől)

Születésnapom alkalmából szeretnélek megajándékozni titeket.

Menjetek fel a honlapomra és az ott található könyveimből válasszatok EGYET!

Ezt a könyvet a kiadó elküldi nektek ajándékba!

Hogy teljesen világos legyen: még a postaköltséget is a kiadó fizeti, bizony!)

(Figyelem! Felhívjuk a figyelmet, hogy a fenti akciót csak a RHINO TRUST CLUB tagjai vehetik igénybe, valamint…

Tovább… »

EGY KÉP, AMI MINDENT ELÁRUL, MI A BAJ A MAGYAR ÜZLETI MENTALITÁSSAL…

(Sikertippek)

Ez a fénykép egy budapesti zöldségkereskedésben készült, de az olvasóm, aki beküldte, készíthette volna bárhol Magyarországon.

Mi jut először eszedbe erről a képről?

Talán az, hogy harminc évvel ezelőtt milyen óriási dolognak számított, ha Karácsonykor banán meg narancs került az asztalra?

Nekem ez jutott eszembe először: Johannesburgban (Dél-Afrika), a házunkhoz közeli élelmiszerbolt vezetője, ha már látja, hogy nem tudja eladni a gyümölcsöt, mielőtt megromlana, INGYEN odaadja ajándékba azoknak a vevőknek, akik aznap nála egy bizonyos érték felett vásárolnak.

(Valaki nemrég mesélte, hogy Izraelben a megmaradt gyümölcsöt a piac zárásakor a szegények között szétosztják).

Ezzel szemben milyen üzleti mentalitást sugároz ez a kép felénk?
Tovább… »

AMIT AZ ELEJÉN TISZTÁZNI KELL…

(Sikertippek)
HANGFELVÉTEL! - RÉSZLET EGY KÉSZÜLŐ CD SOROZATBÓL

Egy rendkívül energikus, pozitív hozzáállású, optimista házaspárt kezdtem konzultálni az üzletük építésével kapcsolatban. Ritka az olyan ügyfél, aki gond nélkül belemegy, hogy felvegyük a tanácsadást magnóra, de számukra teljesen természetes volt, hogy mások okulására ezt kérem tőlük. Habár a konzultáció elsősorban az üzletépítés (network marketing) témakörét érinti, minden tanulni akaró vállalkozónak ajánljuk meghallgatásra ezt a hangfelvételt, aki tudni szeretné, melyek a legfontosabb kezdeti lépések bármilyen vállalkozás elindításakor.

Széleskörű piackutatásunk során egyetlen olyan hangfelvételt nem találtunk az üzleti tanácsadók, oktatási cégek honlapjain, amely egy valódi üzleti konzultáció felvételét tartalmazza az ügyfél és tanácsadója között. A Rhino Trust Club tagjai számára ezért ez egy különleges alkalom, hogy először meghallgathatják, hogyan is zajlik egy ilyen üzleti „konzultáció”.

Az első felvétel egy kezdeti beszélgetést tartalmaz, (az első óra konzultáció ingyenes! J), amikor az ügyfél - ebben az esetben ügyfelek - először találkoznak a tanácsadóval.

A felvételből kiderül, hogy mi a legfontosabb kérdés, amit az első konzultáció során meg kell tudnunk válaszolni; hogyan kérdezzünk

A többi felvétel sorozatban elérhető lesz csak a Rhino Trust Club tagjai számára.

Hallgasd meg, gondold végig, tanulj!

A Rhino Trust oldalára a regisztrációkor megadott kóddal bejelentkezve a Hangtár menüben, a „Konzultáció 1.” nevű könyvtárban megtalálod a hangfelvételt!

Tovább… »

„KERÜLD A LÚZEREKET!”

(Sikertippek)

Tóni két éve meló nélkül van, amióta kitették a szűrét a cégétől, mert vagyonőrként szolgálatban elaludt. Azért aludt el, mert hajnalig pókerezett hetente háromszor. Egy lerozzant Opellel jár, aminek fél éve kiszakadt a kipufogója. A szombat éjszakákat techno-zene megadiszkókban tölti, ahol több ezer fiatallal együtt tíz órákon keresztül ütemesen „táncolnak”. Napi két doboz cigit szív, a könnyű drogokat sem veti meg, s ez utóbbit még büszkén hirdeti is. Mivel jóképű srác, váltogatja a barátnőket, de komoly kapcsolata még egy sem volt. Amikor szereztem neki munkát egy építkezésen ezer forintos órabérért, nem vállalta, mert ő „öltönyös munkához szokott”, és nem fog talicskát tologatni. Albérleti szobájában délig lustálkodik, vagy videofilmeket néz. Ha kifogyott a cigi vagy a kaja, az anyjától kér pénzt, aki ápolónőként maga is éhbérért dolgozik. Közben pedig tele van adósságokkal.

Tóni egy igazi lúzer.

(Lúzer = ang. ‘loser’ = fn vesztes; önmegvalósításra alkalmatlan; kilátástalan jövőjű személy.)

A múltkor összefutottunk a Westend-ben. Kérdőre vont, hogy miért van az, hogy egy ideje már az e-mailjeire sem válaszolok, nem tud telefonon sem elérni. „Mi van, a nagy Író Úr már kerüli a társaságomat…?” - szegezte nekem a kérdést cinikus felhanggal.

A válaszom váratlanul érte, talán mert őszinte volt és egyenes: „Igen. Ahogy mondod! Az a helyzet öregem, hogy kerülöm a társaságodat…”

A lúzerekkel az a gond, hogy nem csak saját magukat húzzák le, hanem a környezetüket is. És néha csodálkozva figyelem azt az embert, akit meglep, hogy csupa rossz dolgok történnek vele, miközben körbeveszi magát lúzerekkel. Gyorsan hozzáteszem, hogy ezzel a szóval óvatosan kell bánni, hiszen mindannyiunknak vannak időszakai, amikor úgy tűnik, mi magunk is lúzerek vagyunk. Amikor nem sikerülnek a dolgok, amikor „minden összejön”, amikor úgy tűnik, a világ összeesküdött ellenünk.

Szerencsére a valódi lúzert nagyon jól meg lehet különböztetni attól az embertől, aki csak időlegesen a padlóra került.

Szeretnéd tudni, hogyan ismerheted fel magad körül a lúzereket?

Tovább… »

Író, előadó, üzletvezetési tanácsadó, a Rinocérosz üzletkötés, a Mikor leszel milliomos? I-II. és a Hétköznapi Harcosok című sikerkönyvek szerzője

mi a rhino trust?

Nógrádi Ben blogja a Rhino Trust tagjai számára elérhető. A Rhino Trust egy üzleti klub, amelyet Nógrádi Bence olvasói, ügyfelei és Ben szemináriumainak / tanfolyamainak résztvevői alkotják. A Rhino Trust-hoz csatlakozók a következő előnyökből részesülhetnek:
  • Részvételi jog a Rhino Training kiemelt rendezvényein
  • 10%-100% árkedvezmény NB tréningjeinek árából
  • E-book, hanganyagok és videók letöltési elérhetősége
  • Tiszteletpéldány NB jövőben megjelenő könyveiből a megjelenés előtt
  • Kedvezmény a Rhino Trust által kiadott hangoskönyvek árából
  • Részvételi jog a Rhino Trust által meghirdetett ösztöndíj pályázatokon
  • RhinoNews hírlevél
  • Személyes üzleti és életviteli tanácsadás e-mailen, telefonon vagy személyesen

További információ és jelentkezés a Rhino Trust hivatalos honlapján!